• RPG
  • 2010.11.28.

ALIEN verseny december 17-én!

Sok szeretettel várunk mindenkit a soron következő Szabad utasok című december 17.-ei Alien 2179-es versenyünkön. Egy olyan kalandra, ami karaktereiben, történetében és stílusában is rendhagyó lesz.

Részletek:

A játék, az általunk készített Alien 2179 a halál kísértése szerepjáték szabályai szerint kerül lejátszásra. Azonban senkinek sem kell emiatt aggódnia, ugyanis most is előre elkészített karakterrel várunk titeket. A verseny pedig nem a csapatok között, hanem az egyes játékosok között fog folyni, ahol elsősorban a szerepjátékos tudást fogjuk díjazni és a jó hangulatot.

– Amennyiben a korábbi játékon túlélt karakterrel kíván valaki részt venni a mostani versenyen, arra is van mód. Ám ezt mindenképpen jelezni kell a jelentkezési emailben!

A túlélt karakterek:
Ha túlél – 1 fejlődési pontot kapnak
Ha díjat is kapott – 3 fejlődési pontot kapnak
Ha ő lett a nyertes és túl is élt – 5 fejlődési pontot kap

Értékelés:
A játék alatti szempontok, amik alapján a mesélők közösen eldöntik, hogy kik érdemesek az aznapi győzelemre:

Tulajdonságok kijátszása
Előnyök-hátrányok kijátszása
Képzettségek kijátszása
Karakter kijátszása
Hangulat
Együttműködés
Túlélés
Feladat megoldása
Legyilkolt ellenfelek

Csapatok:

Az eddigi versenyeinkhez hasonlóan, nem csak, hogy előre elkészített karakterek lesznek, amik közül kell majd választanotok, de senki sem jön fix csapattal, hanem a helyszínen egy véletlen sorsolással derül ki, hogy ki-kivel és melyik mesélőnél fog játszani, illetve, hogy milyen csapatban lesz.

A mostani versenyben nem lesznek különböző csoportosulások, hanem pusztán a karakterek.

A történet:

A történet 2190. végén játszódik, egy utasszállító hajó fedélzetén, ami épp egy hosszabb mélyüri útra készül a peremvidék irányába.

A Verseny részletei:

Dátum: 2010.december 17.-e péntek
Érkezés: 18:00
Sorsolás: 18:10
Karakterválasztás: 18:15-18:30
Modulkezdés: 18:45
Befejezés:23:00
Eredményhirdetés: 23:10
Helyszín: Cantina klub (www.cantinaklub.com) 1074, Budapest, Alsó erdősor u. 3.
Nevezési díj: 600 forint/fő, amennyiben valaki rendelkezik novemberi havi Cantina tagságival, akkor csak 300 forint.

Nevezési feltételek:

A játékra, csak előre történt e-mailes jelentkezés esetén lehet részt venni! A jelentkezési határidő december 15.-e szerda!
Most is jelentkezési sorrendben történik a regisztráció, és összesen 40 játékos vehet részt a versenyben!
Amennyiben tetszett a múltkori játékban alakított karaktered és szeretnél vele tovább játszani, mindenképpen jelezd a jelentkezésedben!

Egyéb:

A játék és a történet részleteivel kapcsolatban folyamatosan fogunk még infókat kitenni az oldalra.
Addig is, várjuk a jelentkezéseteket e-mailben az alienszerepjatek@gmail.com -ra!

Üdvözlettel:
Gergő

„- Az űrutazás egyszerre félelmetes és magával ragadó. Veszélyes és nyugtalanító, de szép.” – Molus Smith kapitány

Részletek: alienszerepjatek.hu