Predator: „Dél Kínai” előzetesek…

Nem is olyan rég, még a Predator: Hús és Vér megjelenése előtt kaptam levelet Habony Gábortól.
Ő fordította az előbb említett Ragadozók regényt, de neki köszönhetjük majd az Aliens: Cauldron és a Predator: South China Sea magyar szövegét is.
Az Aliens már készen van, a Predator pedig épp fordítás alatt, és Gábor volt oly kedves, átküldött nekünk két részletet belőle.

A kötet munkacíme egyébként Predator: Kínától délre.

Íme a két részlet:

Predator: South China Sea; 4. fejezet vége (nyers változat!)

Kicsivel később Ary jelentést tett.
– Van itt egy elhullott rinocérosz. Valamivel darabokra szaggatták. Égésnyomokat is látok rajta. Nem maradt itt semmi más, csak a vendégek fegyverei.
– Az emberek senkinek se beszéljenek erről! – válaszolta Rath. – Hagyd ott az orrszarvút ás hozd vissza a fegyvereket! Nem kell eltemetni, a vendégek nem mennek vissza.
Aznap délután már senki sem ment ki vadászni. Ehelyett Gustat kivételével minden fizetővendég leitta magát a sárga földig és a tengerparton sétálgatva múlatta az időt, hallgatta Peake dögunalmas történeteit. Még Jimmy Tau is kibújt a kagylóhéjból. Rath észrevette, hogy a két orosz egészen ellazult, pedig mindenki felfegyverkezett körülöttük. Egy orrszarvú halálán könnyű túltenni magad — és ha tovább kérdezősködsz, akkor gyengének fogsz látszani, főként a racionális magyarázat után.
Ez nem változtatott a tényen, hogy valami szokatlan történt, amit fel kellett derítenie és rendbe kellett hoznia, mielőtt a vendégei szimatot kapnak. Estére már az adóvevők sem működtek — sőt, még a vezetékes vonal is felmondta a szolgálatot. Amikor Rath utoljára ellenőrizte, újabb tíz monitorról tűnt el a kép. Előtte mind a mocsár különböző részeit mutatta.
– Ary! – szólította meg segédjét, amikor kicsit elszabadult a vendégektől. – Kosal küldjön ki néhány embert a mocsárba még ma este. Felderítőket. Tudni akarom, mi folyik odakint.
Nem volt biztos benne, hogy tényleg tudni akarja.

Predator: South China Sea; 43. fejezet vége (nyers változat!)

Marikova egy másik fáról figyelte a bedrogozott majmot, amelyet széles szigetelőszalaggal kötött hozzá a mozgásérzékelővel ellátott fegyverhez. Az állat péppé robbant egyetlen pontos találattól, és véres rongyként zuhant le az ágról. A nő elmosolyodott.
Volt egy szólás az egyszerű megoldásokról és az összetett problémákról, de hirtelen nem jutott eszébe. A ragadozó pontosan úgy tett, ahogy várta, mintha csak jelmezes ember lett volna. Úgy tűnik, bizonyos reakciók univerzálisak.
Azonban a lény nem tett meg valamit. Nem ment oda, hogy megvizsgálja ellenfele maradványait, és erre nem számított. Aknákat telepített a fa köré, amelyek bizonyos mértékű súlyra reagáltak. Még vértezete és villámgyors reflexei sem menthették meg a komolyabb sérülésektől. Mindegy, legalább sikerült morbid viccet csinálnia a földönkívüliből — mintha még a majmok is arra hajtanának, hogy eltakarítsák a szigetről!
Ahogy gondolta, láthatta a lényt akkor is, ha az bekapcsolta az álcázását. A levelek mozgásából, a fénytörésből látta, hogy a ragadozó a mocsár felé indul. Nagyjából a könyökénél időnként felszikrázott valami, mintha sérülése kihatással lett volna az álcázására is. Valószínűleg maga a ragadozó sem vette észre ezt apróságot — ha nem képezik ki mesterlövésznek, akkor ő sem látja meg. A szikrázás nem volt nagyobb, mintha fényes bogár bukkant volna fel újra meg újra az erdő fái között.
Marikova elszánta magát és a legkisebb habozás nélkül cselekedett. Felmászott a fára Nyikolájhoz. A férfi még mindig a nyugtató hatása alatt állt, de már felébredt. Nem bírta megmondani neki, hogy a fertőzése mennyire kiterjedt, vagy hogy a szaga lime-ra és félig romlott disznóhúsra emlékeztet. Társa jövője az orosz népmesék boszorkányátkait idézte képzeletébe.
– Mennem kell, Nyikoláj – suttogta és megcsókolta arca ép felét. – Visszatérek. Csak pihenj!
A férfi felpillantott rá, tekintete beszédesebb volt minden szónál. Nem is maradt már semmi, amit érdemes lett volna szavakba önteni.
– Visszajövök, Nyikoláj – erősítette meg.
Csak hogy társának biztosan ne legyenek fájdalmai, Marikova elővett még egy adag morfiumot és beinjekciózta.
Nyikoláj tekintete hamarosan elködösödött, szemhéja megrebbent néhányszor, majd lecsukódott, tudata visszatért — Marikova remélte — az orosz Anyaföld szépséges álmaihoz.
Olyan gyorsan mászott le a fáról, ahogy csak tudott. Megsebezte a ragadozót, ráadásul találékonyságával felülmúlta, és ez a kettő együtt eltörölte a kétség utolsó szikráját is.
Ha akarja, megölheti a ragadozót.
Ha akarja, túlélheti a küldetést.
Könnyed léptekkel haladt, csendesen, mint egy szellem követte a földönkívülit. A vadászat izgalma és keserédes öröm egyaránt fűtötte.

További részletek hamarosan…!