Box Office: Nimród hollywoodi pályafutása eddigi legjobb eredményét hozta (FilmDroid)

Arnold Schwarzenegger filmjeiben megküzdött mindenkivel, összetűzésbe keveredett terroristákkal, bűnözőkkel, de egytől egyig leszámolt velük, még maga a Sátán sem tudott nyerni ellene, sőt egy spéci felszereléssel rendelkező űrlényt is legyőzött. A Predator nagy siker volt, jött a folytatás Danny Gloverrel, amely már eléggé gyér bevételt tudott felmutatni, néhány éve azonban újra visszatértek a mozikba a ragadozók, ezúttal az Alienekkel együtt voltak láthatóak. Az AvP mindkét részét szétszedték a rajongók és a kritikusok, a két rémség útjai ezek után különváltak, az Alient legközelebb Ridley Scott hozza el nekünk, a Predatorokat pedig Robert Rodriguez készíthette volna, de a rendezői feladatokat inkább Antal Nimródnak passzolta le.

A sci-fi akció 10,5 millióval kezdett pénteken, az érdeklődők nagy része letudta a filmet, szombatra pedig ahelyett, hogy nőtt volna, inkább csökkent a bevétel, a hétvége összeredmény 25 millió dollár, amely teljesen korrektnek nevezhető, főleg, hogy nem is vetítették 3000-nél több filmszínházban, csak 2669 helyen adták. A Ragadozók nem jutott az AvP sorsára, a nézők kedvelték a filmet, ezt tanúsítja az imdb-s 7,5-es átlag. A kritikusok többsége is elégedett volt, habár a kezdeti pozitív nyilatkozatok után hamar megérkeztek a negatív vélemények is, de a 65 %-os átlag jónak mondható, főleg egy horror, akció és sci-fi egyveleg esetében. Roger Ebertnek nem jött be a produkció, bár a kritikusok olyan kérdéseket vetett fel, hogy mi értelme van annak, hogy a lények elhurcolják az embereket egy másik helyre, illetve az első adandó alkalommal miért nem végzik ki őket.
Meddig húzhatja a film? Az AvP:R 9,5 millióval nyitott és 41-nél hagyta el a mozikat, az AvP pedig a 38 millió után 80-ig húzta, ezeket azonban negatív visszhang kísérte, Nimród művét pedig szeretik az emberek, a 80 milliót nem valószínű, hogy eléri, de a 60-as határ elérése elég szép lenne. Nimród mellesleg hollywoodi pályafutása legjobb eredményét produkálta, Az elhagyott szoba és A szállítmány se jutott el 20 millióig. (filmdroid.blog.hu)