Volt valaha egy Idegen, akitől néhányan halálos csókot kaptak egy űrhajóban, sokmilliónyian pedig hideglelést a mozikban. Pár évvel később már az Idegenek voltak milliónyian, s a matematika és a horrorfilmek törvényszerűségei szerint nem túl sokan maradtak életben az ellenük küzdők közül. A sok- fogsorú, ám szemtelen nyálkatömeg ezúttal bevégzi sok(fény)éves űrbéli pályafutását…
Különben most már ideje is volt kettészelni a filmtörténet talán legtaszítóbbra sikeredett űr- szörnyének kannibál — karrierjét. Több mint tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg a Nostromo űrhajó legénysége és a Föld nevű bolygó mozibajáró néprétege a savas vérű, nyálkás-fémes szörnyeteggel, aki anélkül, hogy igazán láthatóvá vált volna, úgy volt képes a nézők idegein zongorázni, hogy attól Libero nem maradt szárazon. Egy nő, Ripley tudott csak sikeresen szembeszállni vele, s rá esztendőre ismét ennek a bátor amazonnak kellett tüzelnie az elszaporodott rovarmonstrumokra. Még ebben a részben is volt némi puskapor, amelyet el tudtak sütni a film-és nézőkikészítők. 1992-re viszont méreteiben, tulajdonságaiban emberiesült, majdhogynem szeretetre és nem emberre éhes rondaság költözött vissza a filmvászonra. Azaz: a halálbolygóról hazafelé tartó űrhajónak a hibernált személyzeten kívül akad megint egy nyolcadik utasa…
Valahogy nem látszik a David Fincher által dirigált harmadik részen, hogy három évig tartottak az előkészületei. Inkább összecsapott és nem túl fantáziadús rémmesét kerekítettek az alkotók, köztük a részben produceri és főszereplői minősítésű Sigourney Weaver. Stílusában, atmoszférájában alig hasonlít Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál című művére. A ma már szinte klasszikusnak számító alkotással ellentétben itt nem az alattomban támadó borzadály gondolkodásmódjának megfejtése a cél, hanem az üldözések és a vérengzés bemutatása, igaz, szerencsére néha csak jelzésszerűen. A történet harmadszorra klippstílusú akciójelenetek sorozatává sekélyesedett. Ám vitathatatlan, a kivitelezés ezúttal is tökéletes. Talán nem tévedek sokat, ha azt állítom, hogy A végső megoldás: Halál című szörmyszülemény túlzottan is erőltetettnek tűnik. Ripley, a szörny, no meg a sorozat nyugodjék békében…
L. B. Zalai Hírlap, 1992. november 2.
Az eredeti cikk: