ALIEN – Ország-Világ 1981. (Ha a szauruszok visszatérnek)

ÍGY NÉZEK A MOZIBAN – Ha a szauruszok visszatérnek

Alig hevertük ki múlt évi televíziós találkozásainkat azokkal a bizonyos idegenekkel, már ugrásra készen áll a moziban egy másik bolygóról szalajtott — sőt szállított — rémes idegen, akiről elöljáróban megemlíthetem, hogy az ő ügyködését se nagyon lehet bírni idegekkel. A tévés idegenekkel köztudomásúan azért gyűlt meg a bajunk, mert embernek álcázva diverzáltak, s így akartak beférkőzni földi bizalmunkba. Az angol Ridley Scott hátborzongató filmjének egyetlen idegenje ebből a szempontból korrektebb eljárást folytató izémizé, vagy fenetudjamicsoda, mint a tévésorozat fantomjai, akik pisztolylövésre párologtak.

Ez a közborzadályt keltő lény éppúgy öntudatosan vállalja a mienkétől enyhén szólva elütő fizimiskáját, mint ahogy — profán hasonlattal élve — Kukorica Jancsi se szégyellte becsületes nevét a róla szóló halhatatlan magyar dalműben. Mégsem hiszem, hogy ha Kukorica Jancsi helyett, mondjuk, a filmbeli rémlegény szeretne be-bejárni a faluba édes Iluskájához, akkor ez a mai édes eladó lány ki merne vele merészkedni az űrhajója utcáira. Mert talán mondanom sem kell, hogy A nyolcadik utas a halál című, amerikai gyártású horrorfilm színhelye egy falunagyságú űrhajó, utcányi szélességű, zegzugos acéljáratokból felépítve.

Az űrhajó nyolcadik utasa nemcsak azért alkalmatlan kísérő egy kellemes sétára, mert olyan rusnya, mint az ördögök döglött öregapja meztelen csiga korában, miskolci kocsonyával leöntve és dinoszaurusszal keresztezve. Azért se volna érdemes őkelmével karon fogva belemenni bármilyen járatba, mert irtóztató külseje — csodák csodája — valahogy nem párosul a lelki finomsággal, s a dalos kedvvel. Neki tudniillik már csak megvan az a fura szokása, hogy aki az utcájába kerül, azt azon nyomban fölfalja. Méghozzá úgy, hogy evés előtt jól megijesztgeti a pácienseit. Nevezetesen: bújócskát játszik velük a kertek alatt, illetve az űrhajó légkamráiban, s amikor megvannak neki, akkor nem azt mondja, hogy ipiapacs, most legyél te a hunyó. hanem azt ordítja, hogy ááá hamm, és megint ő megy hunyni, mert újra megéhezett. Nem tudom előre, mások hogy lesznek majd vele, de én ebben az emberfaló űrfaluban még macska se szeretnék lenni. Pedig a telhetetlen étvágyú kocsonya-monstrum láthatóan csupán a macskákat hagyja élni. Talán azért, mert ha mindenkit megevett az űrhajón, utána szeretne a cicuska elégedett dorombolását hallgatva azzal a fertelmes fejével elbóbiskolni.

Ezen a ponton óvatosan lélegzetet véve szinte hallom a méltatlankodó közbevágásokat, hogy aki e mesét kiagyalta, az legalábbis buggyantnak méltóztatik lenni. A közbeszólás ellen nem is tiltakoznék, ha az értelmes emberi szóra a pokoli bújócskázásban oda lehetne figyelni. Csakhogy ezeknek a szuperprodukcióknak a rendezők nem azért támogatják ám dollármilliókkal a producerek, hogy valóban bárgyú mesketéiken fölényes józansággal lehessen élcelődni. Ridley Scottot is azért küldötték csata-sorba a megbízói, hogy a nézőket torkon ragadja és leteperje. Es meg kell hagyni, végigcsinálja, amit kívántak tőle. Amit látványban, hangban és izgalomteremtésben produkál, azon lesz mit hüledezni és csodálkozni.

Más kérdés, hogy a nézők rabul ejtéséért vívott zsoldoshadjáratban nem riad vissza még a gusztustalanságoktól sem. Ezzel nem azt akarom — álszent módra — állítani, hogy illedelmesebb lett volna tőle, ha az emberevő szörnyet nem meztelenül, hanem Hódiköt (Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár) flanellpizsamában ereszti rá a soron következő áldozatára. Egy szörny, pláne, ha rémfilmbe van beosztva, nekem is csak akkor imponál, ha szörnyen néz ki.

Attól azonban egyáltalán nem jön meg az étvágyam — még emberevésre sem —, ha a filmkészítők tudományos pontosságukban arra vetemednek, hogy ennek a már kívülről elég gyalázatosan festő teremtménynek a belső részeit is alaposan megmutogatják. Ezért tanácsolom mindazoknak a százezreknek, akik nem félni akarnak, hanem megijedni, hogy ezt a filmet úgy fogyasszák, mintha nem moziba mennének, hanem próbareggelire. Jelszavam: vegyenek jegyet. De éhomra.

ISZLAI ZOLTÁN 
Ország-Világ 
1981/25

Az eredeti cikk: