Alien 5 hírcsomaggyűjtemény

Az elmúlt napokban/hetekben sorra jelentek meg pletykák az ötödik Alien filmről. A folytatásban a hazai netes sajtóból összeszedett cikkek olvashatóak…

Az előzményeket mutatja be az Alien 5 (2009. június 4. sg.hu)

Tony Scott megnyugtatott minden Alien-rajongót, miszerint szó sincs arról, hogy újraforgatnák A nyolcadik utas: a halált, hanem az előzményeket mutatják be.
Sok rajongó idegét felborzolta a hír, miszerint a Scott-fivérek újra akarják forgatni a kultikus A nyolcadik utas: a halált és ezzel egy más eredettörténetet hoznának létre. Nos, Tony nyilatkozatában mindenkit megnyugtatott, hogy a fentiekből csak az eredettörténet igaz és megerősítette, hogy a rendezésért valóban Carl Rinsch lesz a felelős.
Jelen állás szerint ugyanis az ötödik Alien film igazából a nulladik lesz, vagyis az előzményeket mutatja be. Tony elmondása szerint két tervezet is az asztalukon fekszik. Az egyikben a fő szál az lenne, hogy hogyan kerültek az Idegenek arra a kihalt bolygóra, ahol a Nostromo „kapcsolatba” lép velük. A másik amolyan másfeledik rész lenne. Ebben ugyanis azt fejtenék ki, hogy hogyan írtották ki az Idegenek A bolygó neve: halál helyszínéül szolgáló kolóniát.

Websorozatban folytatódna a Blade Runner (2009.06.05. index.hu)

Ridley Scott többrészes előzményt készítene a Szárnyas fejvadászhoz Purefold címmel, írja az MTV moziblogja. Az Ag8 stúdió nyáron kezdene el forgatni egy 10 perces nyitófilmet, ami ha sikeres lesz, négy másik rész követné a neten. Ridley Scott feltámasztaná az Alient is: az ötödik rész az első előtt játszódna, és azt mutaná be, hogyan kerültek fel az Alienek az elefánt-kinézetű pilóta hajójára, ahonnan Ripley-ék átvitték a Nostromóra. A rendező valószínűleg Carl Rinch lesz, aki ugyanúgy reklámfilmesként kezdte, mint Ridley Scott, vagy A végső megoldás: Halált jegyző David Fincher.

Újra támadnak az alienek (2009. 06. 02., origo.hu)

Múlt héten már javában cirkuláltak a pletykák egy lehetséges új Alien-filmről, de nem foglalkoztunk velük, mert csak megerősítetlen félinformációk keringtek a neten. A Collidernek viszont most sikerült kézzel fogható információhoz jutnia közvetlenül Tony Scott-tól, aki Ridley Scott-tal együtt az új film producere lesz. Scott megerősítette, hogy nagyon is valós a terv, olyannyira, hogy év végén már szeretnék is elkezdeni a forgatást. A rendező Carl Rinsch videoklip-rendező lesz, aki Scotték produkciós cégének dolgozik. A sztoriról Scott konkrétumokat még nem árult el, de annyi biztos, hogy nem folytatásról, hanem előzményfilmről lesz szó.

Alien előzményfilm megerősítve (Filmdroid.hu)

2 napja írtam arról, hogy a reklám-és kliprendező készítheti el a következő Alien filmet. Sokan talán csak legyinthettek erre a hírre, mondván az egész egy nagy kamu. A Collider beszélt Tony Scottal, aki megerősítette, hogy az info igaz.
„Carl Rinsch fogja rendezni az Alien prequelt. Személy szerint teljesen izgatott vagyok, mivel Ridley (Tony tesója) alkotta meg az első részt és most Rinsch dirigálhat le még egy Alien filmet, ő is a családhoz tartozik”-mondta Scott. A családhoz való tartozást úgy értette, hogy tagja a Scott fivérek által birtokolt cégnek.
Ezek szerint nem egy folytatás, nem reboot, hanem előzményfilmet fognak letenni az asztalra.

Újrakezdik az Idegenek történetét (2009. május 28. sg.hu)

Immáron biztos, hogy készül az új Alien-film, mely „szerencsére” nem egy remake lesz, hanem egy teljesen új eredettörténetet forgat le a Fox. Íme az újabb reboot!
Azt azért rögtön le kell szögeznünk, hogy szerencsére az eredeti A nyolcadik utas: a halál rendezője, Ridley Scott is visszatér a projektbe, ám ezúttal csak mint producer vesz részt a munkálatokban. Mellette testvére, Tony Scott és Michael Costigan csatlakoztak. A rendezői feladatokat az eddig többnyire klippeket készítő Carl Rinsch kapta meg.
A hírt belsős forrásokra hivatkozva hozta nyilvánosságra a Bloody-Disgusting, melyet a Fox eddig nem erősített meg – igaz, nem is cáfolta. Jelen pillanatban azt sem tudni, hogy pontosan hogyan változna meg az Alien forgatókönyve. Amint történik valami érdemleges, rögtön szólunk róla.