A:CM – Az egyik legrosszabb játék, amelyből rengeteg kelt el
Aliens: Colonial Marines (2013)
A Sega Aliens-adaptációja nem elég, hogy önmagában véve is nagyon rossz játék, hogy megaláz egy klasszikus IP-t és hogy emiatt Randy Pictford, a Gearbox elnöke a szakma egyik legnagyobb hazudozójának számít, ráadásként még el is adtak belőle több mint másfél millió példányt. A játék megjelenéskor meglehetősen kelendő volt, az Egyesült Királyságban például az eladási lista élén nyitott, ennek is köszönhető, hogy olyan hatalmas visszhangot váltott ki a szakmában. Sikere nemcsak annak köszönhető, hogy megjelenése ellőt utoljára két évvel azelőtt készült Alien-játék (az Infestation, de az is csak Nintendo DS-re), hanem annak is, hogy reklámhadjárata alatt sok olyan részletet mutattak a játékból, amelyek a végleges verzióban egyáltalán nem is szerepeltek, emiatt be is perelték a Segát. Az egyetlen élvezhető dolog, ami ebből az esetből kisült, az az alábbi videó:
Forrás: hu.ign.com