Új Fejlődési Ciklus az AVPR-ben

Meglepő és szokatlan életciklus veszi majd kezdetét az Aliens vs Predator: Requiem-ben. A Chet becenévre hallgató PredAlien ugyanis egy átalakulóban lévő királynő lesz, méghozzá nem is akármilyen. A kezdetekben nem lesz tojócsöve, és a tojásrakást is el lehet felejteni, ugyanis szájon át történik majd a megtermékenyítés. Az embriókat azon peches emberek torkába helyezi majd el, akikkel épp kontaktusba kerül. Az egyik rendező, Colin Strause a következőképp képzeli el eme bonyolult folyamatot:

“Még sohasem láthattuk azt a szaporodási ciklust, amely a fiatalból ivarérett királynővé válás alatt történik. Ez az állandósult folyamat, nemcsak, hogy jelen lesz, de ki is lesz bővítve.
A PredAliennek kezdetben ki kell alakítsa saját kis hadseregét, akik megvédik őt és a fészket. Ez azért is szükséges, nehogy védtelenné váljon miközben elkezd tojásokat rakni. Mi most lerakjuk ennek a fázisnak az alapjait. Ezért ilyen összetett lények az Alienek, és nem csak sima mezei bogarak.
Az Aliens-ben látottak alapján képzeltük el ezt a szaporodási fázist. Ott ugyebár egy domináns harcos alakult át királynővé. Viszont azt a folyamatot, ahogy átalakult, még sohasem láttuk egyik Alien filmbe sem. Mi most megmutatjuk!
Az Idegenek nagyon összetett és bonyolult felépítésű lények, mindig megtalálják a szaporodás különleges formáit a legszokatlanabb körülmények között is. Ezért is tökéletes organizmus maga az Alien.
Az egyik legjobb jelenet lesz a filmben az alábbi fázis, nagyon sötét és egyben gonosz. Legyetek megértőek, mert a filmben minden világos lesz és érthető.”

13 hozzászólás

    Ez tetszik, jó dolog, hogy bekukkantást nyerhetünk az életciklusukba. Ötletes.

  • Ja ebben én is egyetértek jó hogy végre kapunk egy új alienes dolgot amiről mi még nemhallotunk és kihitte volna az a fickó aki azt írta hogy szájal vagy micsoda igaza volt ha csak nememlékszem rosszul.És még az is jó hir hogy majd mutatni fogják ahogyan csinálja ezek a hírek hallatán én már egyre jobban várom a filmet. :)

  • Én Alan Dean Foster arcára lennék a leg kíváncsibb, hogy mikor megálmodta ezt a lényt, hogy mit indított meg és , hogy most majdnem harminc évvel később hol tartunk.
    “Kedves Alain Dean Foster akár hol is vagy mindenki nevében köszönöm ezt a fantasztikus kitalálmányt!”

  • Már megbocsáss, de TE mi a fenéről beszélsz? ADF semmit nem talált ki! Ő csak a regényeket írta meg… Ennyire ne legyél már téjékozatlan… :o

  • Hihi, ezek szerint még a többi Alien (és Predator) filmben is mi ki nem fog derülni. Lásd pl. Predator 2.
    Na ez a hír nekem igazán tetszik! ;)

  • Egy Predalien királynőről az AVP Kelepcében már olvashattunk.
    Remélem jó lesz

  • Mégegy ok, hogy megnézzem a filmet.

  • Az Alien-t NEM Alan Dean Foster hanem H. R. Giger alkotta!!

  • Hát ezt az új módit még emésztenem kell. Kíváncsi vagyok, hogyan működik a gyakorlatban.

  • Kedves Mano . Elősször is gratulálok az oldaladhoz mert sok ilyen eszme futtatást el lehet intézni ill. új ismeretet szerezni és ezért minden tiszteletem a tied, de szerinted az atomboba kiatlálóját szidják vagy azt aki az elméletet kidolgozta?
    Én az elméletről írtam ő találta ki övé a tisztelet és nem azoké akik filmet csináltak egy regényből (lást Harry Potter). Csak ebben az esetben nem kezdték sztárolni a gondolat kitalálóját, hanem magát a gondolatot és továbbiakban ezt fejlesztették és módosították azzá amit mi ma nagyon, de nagyon imádunk, na és persze, hogy ki ne haggyam ez az oldal sem létezne enélkül!

  • Hát bocsáss meg, de nem Alan Dean Foster találta ki az Alient, ő csak a forgatókönyv alapján írta a regényét. A megtiszteltetés az eredeti szerzőpárost illeti. Dan O’Bannont és Ronald Shusett-et. És azt a fazont, aki átgyúrta a történetüket.

  • Yutani ha igazad va kakkor mindenkitől ezer bocs és akkor tényleg másé a dicsőség és én tévedtem de idáig bárhol keresgéltem mindíg ADF nevéhez jutottam,ha nem akkor meg kisnyúl. A lényeg, hogy maga a történet(ek) kitalálója sem gondolta szerintem, hogy ennyi idő után azon diskurálunk, hogy hogyan s mint működik a lénye, de szerintem egyik készítő sem remélte hogy idáig jutunk és milyen szintig fogják(juk) boncolgatni a teremtmények fejlődését és életét.
    Bár csak manapság is találnának ki ilyen figurákat amiket a mi gyerekeink fognak íjszinten boncolgatni.

  • Kár, hogy nem lesznek a filmben runnerek,gondolom a városban élnek kutyák, meg különféle állatok.
    Aki játszott az AvP2 vel ott le van irva, sokimnden az idegenekről, főleg a primal huntban, ha a predatorral játszol az egyik laborban van egy pod amit ha elolvasol érdekes infókhoz juthatsz az idegenekről.

Szólj hozzá te is

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!