Spoilermentes Prometheus kritika (aeonflux)

Az aeonflux.freeblog.hu-tól kaptuk meg SPOILERMENTES kritikájukat, úgyhogy ha valaki még nem látta volna a filmet (jaj, lenne ilyen?:), az is nyugodtan elolvashatja!

2089. Elizabeth Shaw (Noomi Rapace) és Charlie Holloway (Logan Marshall-Green) archeológus-páros megdönthetetlennek látszó bizonyítékokat talál arra, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Két évvel később a Weyland Corp. megbízásából felfedező csapat indul eme bizonyíték feltérképezésére. 2093-ban érkeznek meg az LV-223-ra, ahol csúnya meglepetés várja őket.

We were so wrong.

Az ember oly mohó, oly mafla tud lenni, hogy néha igazán megérdemelné, hogy kiosszanak neki egy emberes sallert. Ha kérdésekkel szembesül, akkor addig nem nyugszik, amíg meg nem kapja rájuk a választ, de csakis azt a választ, ami kielégíthetné. Ha megmutatják neki egy kép darabkáját, akkor látni akarja az egészet, és bármennyire is ragaszkodik az ellenkezőjéhez, egyszerűen képtelen hozzáképzelni azt, amit nem láthat, maximum sejthet. Ezért aztán addig-addig megy, amíg baja nem esik.

És most nem feltétlenül a Prometheus legénységéről van szó. Ahogy elnézem, a kritikusok és a nézők többé-kevésbé darabokra szedték Ridley Scott ambiciózus sci-fijét, amely nagy kérdésekkel zsonglőrködik, de ezekre ködbe burkolózó, esetenként jelentéktelen – vagyis inkább annak tűnő válaszokat ad. Nem titkolom, én is felfegyvereztem magamat virtuális lézermutatómmal, hogy majd jól rámutatok a hibákra, de aztán rájöttem, hogy itt nem hiányosságokról van szó, sokkal inkább intuícióról, a megfigyelés és a gondolkodás ösztönzéséről.

Amikor Arthur C. Clarke Rámája berepült az univerzumunkba, hogy tegyen egy kört, az agy akkor is térdre kényszerült, és aki a Prometheustól is azt várja, hogy ezüsttálcán nyújtsa át neki a Megoldást, nos, arra is csúnya meglepetés vár.

God does not build in straight lines.

Kétféle sci-fit tartok jónak: azt, amely minden flinc-flanc ellenére az emberről szól, és azt, amely a felfedezésről. Arról a felfedezésről, melyet nem elég csak átélni, hanem részt is kell venni benne. A Prometheus kezedbe ad néhány szálat, vagy ha úgy tetszik, kezedbe adja a tüzet, de azt végül neked kell elvinned az emberekhez. Neked kell folytatnod a mesét, megtalálni a kapcsolódási pontokat, leleplezni a kép többi részét. Megtalálni a választ.

És ez a kihívás manapság már kisebbfajta csoda. Ez a film nem engedi, hogy kényelmesen hátradőlj, és a jól ismert szokványok mentén ijedezz vagy tátsd a szád. Persze, lehet úgy is nézni, hisz a felszínen ott van egy űrslasher nyomvonala mindenféle szörnnyel, elhalálozásokkal és megmenekülésekkel, no meg a mindig működő önfeláldozással, ám eme meglehetősen vékonyka szál hátterében egy monstrum mutatja meg nyugtalanító árnyékát. Megértem, ha ettől megzavarodsz.

Erre a narratíva is szépen rátesz egy lapáttal. Az egyik pillanatban vegytiszta sci-fi mentén halad (űrhajó! kütyük! kaland!), ahová beköszön egy kis vicces mellékalakoskodás, egy kis romantika; apró kommunikációs szikrák repkednek a legénység tagjai között, aztán hirtelen durván odacsap egy biomechanikus csáp, és mire észbe kapnál, a szájtáti iSpectacle-t gyomorforgató testnedvek pettyezik össze.

Elizabeth Shaw pedig nem Ripley béta változata: istenfélő és -gyűlölő ellentmondás ő, akinek van egy vágya, amely a lehető legrémületesebb formájában teljesül. Mellette tényleg elhalványul mindenki más – annak ellenére, hogy egy-két karakter igen is képes fejlődésen átesni, és még a főgonosz sem feltétlenül az, akire tippelnél -, de hát ő a kereső, ő az, aki a tüzet ellopja, ő az egész mítosz kulcsfigurája. Mert Ridley Scott és két írója mítoszt teremt. Igen, jól sejted: Damon Lindelof megmentett egy maréknyi csillámport a Lost kulisszái közül, és ezzel serényen meg is szórja ezt a filmet, de hát a mitikus szó nem véletlenül jár kéz a kézben a titokzatossal. No persze, ha a néző hajlandó használni is az agyát, akkor eme titkok kulcsát nem olyan nehéz felfedni: csak Shaw-t és a timeline-t kell figyelni.

Most pedig lejövök a ritkás levegőről, és rámutatok néhány földi dologra: a film látványvilága pazar. A kedvéért kibővítették a Pinewood stúdiót, és ott olyan gyönyörűségesen robusztus díszleteket építettek fel, melyektől minden magára valamit is adó filmrajongónak nedves lesz az alfele. És Scott nem elégszik meg azzal, hogy a látványelemeit, díszleteit megmutassa, ezeket be is lehet járni – a felfedezés öröme a kutatókkal együtt a tiéd, erre a sokat szidott 3D is sok helyütt rásegít (ugyanakkor az se baj, ha nélküle abszolválod a filmet: úgy is működik).

Igen, van kapcsolat az Aliennel, még ha csak közvetve is (nesze egy végső fricska az orrodra): a Prometheusban benne rejlik a már megpedzegetett folytatások lehetősége, ám nem biztos, hogy most nagyon akarnám ezeket: a film egyelőre a fejemben folytatódik, és így is van ez rendjén. (9/10)

← Előző bejegyzés

Következő bejegyzés →

8 Hozzászólások

  1. ummagumma

    “a film egyelőre a fejemben folytatódik, és így is van ez rendjén”

    ez a legnagyobb erőssége a Prometheusnak
    és pont ezért nem tetszik sok (agyban) ellustult nézőnek

  2. Matvy55

    Kedves ummagumma , igazad van el kell rajta gondolkozni mint egy Csehov drámán ,de ez már túl sok és túl sok baklövés van a filmben inkább felbosszant mint elgondolkodtat , Az a baj hogy a két csoport most egymásnak esik és mindenki monológ mondatokkal fog vitába keveredni én a Prometheus rajongóktól kérdezném , hogy mégis mi tetszett nekik a prometheus-ból csak 3 dolgot mondjanak és ezek közt ne szerepeljen a látvány , és az hogy honnan származunk kérdés mert ez már elhasznált . A kritika meg jó volt .

  3. ummagumma:
    Én speciel a botrányos forgatókönyvön és a rendezésen, vágáson vagyok kiakadva. ;)
    Nem annyira nagyon elgondolkodtató film ez, mint amilyennek mondják…

  4. Gabe Logan

    sztori, rejtelmesség, Fassbender, párbeszédek, hit-teremtés, David-Shaw-Holloway háromszög, David-Vickers-Weyland háromszög és ahogy lefedték az egész bibliát ezzel a történettel, olyan háttérinfókat kotyog ki Ridley interjúkban, hogy valóban ezek a lények teremtettek minket több mint 2000 éve, majd látták, hogy hova fejlődünk, ezért elküldtek 1 lényt (Jézusként ismerik), hogy segítsen nekünk, de mi kinyírtuk. David-> Dávid ugye, Shaw megtermékenyülése, mint Szűz Máriáé, a folyton előbukkanó emberáldozat téma is, a film elején, majd Holloway, Janek és a csapata. Ba**ott mély a film csak nem igazán lett jól átadva, vagy inkább csak akkor mélyül el, ha utána olvas az ember és tágítja az ismereteit, de szerintem a könyvben jobban le lesz írva, ha lesz könyv róla.

  5. Yutani

    Sajnos ez utóbbi nem valószínű, csupán artbook van jelenleg, regény változat meg a Holdon..semmi hír róla.

  6. Nordbright

    Csak ha már az elmélyülésről beszélünk.
    Talán egy megfejtés az LV-223-ra?

    Biblia
    LeViticus 22:3

    New International Version (©1984)
    “Say to them: ‘For the generations to come, if any of your descendants is ceremonially unclean and yet comes near the sacred offerings that the Israelites consecrate to the LORD, that person must be cut off from my presence. I am the LORD.

    Hun:
    Mondd meg nékik: Ha valaki a ti nemzetségetekbõl, a ti összes magzataitok közül hozzájárul a szent dolgokhoz, a melyeket Izráel fiai szentelnek az Úrnak, mikor rajta van az õ tisztátalansága: az ilyen ember irtassék ki én elõlem. Én vagyok az Úr.

  7. Gabe Logan

    szép munka Nord! elgondolkodtató

  8. vagtazo halottkem

    Nord

    Ha az LV-426-ra pedig a Jelenések könyve a válasz eret vágok magamon.

    Az Alien filmben sincs megmagyarázva sok minden, még se zavar. Sok mindent el tudok fogadni ami nincs a számba rágva.
    Pl. az Alienben a Spacey Jockey lyukas holtestét, a tojásokat, a tojásokat védő kék optikai (vagy mi fszm se tudja) réteget, a rádiójelzést ami bár Ripley szájába adva vészjelzést jelent, a Prometheus megtekintése után ebben már nem vagyok annyira biztos. Fingunk sincs ki az a Yutani és miért volt kötelező a Cégnek, hogy egy teherhajó 7 fős legénysége (mindenféle fegyver, legénységi kiképzés, állandó kapcsolattartás és eligazítás nélkül) feltétlen nézzen utána bármilyen lehetséges kommunikációforrásnak. Dallas kapitány elmondása szerint 6x repült ugyanazzal a tudományos tiszttel aki nem Ash volt. A Nostromo indulása előtt 1 héttel (asszem) vezényelték Asht a fedélzetre. Ez sincs megmagyarázva, mégis elfogadtam és nem nyígtam a film után, hogy ez mekkora szar.
    Az sincs megmagyarázva, hogy miért tartalmazza a Anya, hogy a “legénység élete másodlagos”. Abba meg már bele sem megyek, hogy a kis szarházi újonc aki Kane-t megöli, mitől nőtt meg olyan nagyra, hogy Brett szerint vagy 3 méter magas lehetett. (Ha valami ilyen gyorsan nő annak vedlenie kellene – de hát most így a Prometheus megtekintése után már ebben sem vagyok biztos.

    Amiben biztos vagyok az az, hogy a Prometheus olyan szinten szar hogy arra nincs más kifejezés.

    A tojáspolip “megszületésénél” azaz császármetszésénél majdnem felröhögtem. Amit utána leművel a kiscsaj, na az már tényleg az abszurd humor netovábbja.
    A Bibliával párhuzamot vonni, meg egyenesen nevetséges.

    Nem azzal van gondom, hogy Scott titkokat gyárt és rejtélyeket hagy megmagyarázatlanul. Semmi gond nincs a puzzle-al, szeretem kirakni. A gond akkor van, ha egyáltalán nem passzolnak egymáshoz a részletek és csak sokára jössz rá, hogy nem tudod kirakni. Akkor felbasz. Hogy miért kéne kirakni? Azért mert ez egy film és a szórakoztatás lenne a lényege, nem pedig az, hogy idegileg felbasszon. Túl sok részlet és túl sok a megválaszolatlan kérdés. Scott átesett a ló túloldalára ahogy Spielberg és Cameron is.
    Már nem lényeg a sztori, a karakterek egymáshoz való viszonya, a kidolgozottságuk, a történetszál vezetése, semmi nem lényeg, csak a látvány, ami természetesen 3D.
    Én annál igényesebbnek tartom magam, hogy csak a látvánnyal megvegyenek. Ha elolvasok egy könyvet és a története a karakterei jó(k), látom magam előtt az egész sztorit. Elképzelem az eseményeket semmilyen 3D nem kell hozzá.
    Elizabeth Shaw számomra nem lett szerethető, se példakép, se követendő, se semmilyen. Steril, akármennyire is körbefutotta a hajót felvágott hassal.

    Nekem Ripley az volt. Olyan akartam lenni mint Ripley. Fél, de legyőzi a félelmét. Erős, mert túléli, lelkileg megroppan, de nem adja fel. És képes kötődni továbbra is a társaihoz, (fontosak neki az emberi kapcsolatok,) illetve egy gyerekhez, annak ellenére is, hogy reménytelennek tűnik a helyzetük. A legvégsőkig elmegy és harcol, nem adja fel. Nem azért mert valami magasztosabban hisz. Hanem mert túlélő és teszi amit kell.

Vélemény, hozzászólás?