Ridley Scott rendezi az Alien 5-öt
Most már hivatalos: Ridley Scott rendezi az Alien 5-öt. Ami igazából Alien 0, mert ha minden igaz, arról az elefántszerű lényről szól majd, akinek a hajóján Ripley-ék megtalálták az első Alient az 1979-es filmben. A forgatókönyvet a nem túl ismert Jon Spaihts írja. (index.hu)


Ha már Ridley is elszúrja akkor emó leszek érvágással.
Bár én már senkibe se bízok úgy döntöttem.
Sztem ezt már nem lehet elszúrni, egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy újabb szennyfilmet gyártsanak, ennyire azért nem cseszhetnek ki a rajongókkal…
Szerintem várjuk ki a végét, mert biztos sokan úgy vannak vele: jön Ridley majd ő megmutassa az biztos!!!!!!!!!!
Valamit persze fog mutatni csak nehogy hulladék legyen.:(
Mindent el lehet szúrni és a rajongókkal is ki lehet cseszni.:(
Sokan írták hogy ha ez a 0. rész lesz akkor ugye nem lesz benne semi beszéd mivel nincs ember benne elvileg, és így milyen unalmas lesz. De szerintem ezt meglehet úgy oldani hogy kitalálnak valami nyelvet az elefántszerű lényeknek, és azt feliratozzák, mint az Apocalyptoba.
De amúgy szerintem nyugodtan lehetnek benne emberek. Mindenesetre kíváncsian várom mi lesz belőle.
Így van, ráérünk rágódni akkor mikor megtudjuk a sztory tartalmát. Remélhetőleg egyedi alkotás lesz, valami olyan amit még nem láthattunk.
Igazad van Weyland lehet hogy olyan rossz lesz, hogy olyat még senki nem látott. Mért nem csinálják meg a Labirintust vagy az Őrjöngő halált vagy valamit, így lehet hogy még a space jockey karakterét is teljesen elszúrják. Kíváncsi vagyok rá de nem bizakodom túlzottan
Na fura lenne ha csak az űrutasok lennének benne.Tuti lesznek emberek is.Talán ez lesz az a rész amikor a Weyland társaság először találkozik az idegenekkel.Bocsánat másodszorra hiszen az Avp-ben látták a Weylandék őket először. :P
Az AvP1-ben nem sokat látott a társaság hiszen minden embere még a vezetőjük is Bishop Weyland is meghalt. A csaj volt az egyedüli túlélő, ő oedig nem volt tagja a társaságnak. Az AvP2-ben szint úgy, mindenki kinyúlt.
Én azt tudnám elképzelni , hogy a társaság egy korábbi hajója révén legalábbis köze lehetett az LV-426on talált Idegen űrhajóhoz. Lelőtték.-lyukak voltak az oldalán. Bár az lehetetlen hisz a hajó már időtlen idők óta a bolygón sínylődik,és az emberiség még akkor bölcsői korban volt.
Vagy tűntek már el a Nostromóhoz hasonló esetben űrhajók. Ez is lehetne egy történet. Bár ez regénybe illene.
Ridley azt is nyilatkozta, hogy átterveztetné az Alient. Már mint magát a lényt. Szóval ha jó kis filmet készítene nekünk, egy új idegennel, akkor se lenne az az igazi…legalább is számomra.
Remélem nem így lesz.Nekem ez a kedvenc űrszörnyem ahogyan kinéz az első kettőben nekem úgy a tökéletes.De ha egy más fajból kel ki mint a dogalien akkor nem baj de ha emberből akkor maradjon a régi.Ja ez a királynőre is vonatkozik.
Legyen ORIGI!
Szerintem se tenne jót ha filmtörténelem legeredetibb kinézetű karakterét csak úgy átterveztetné, szerintem maradjon Grigeresen, szóval számomra nagyon nem lenne az igazi valami new age Hollywoodi kreálmányt figyelni.
Jó 4 évvel ezelőtt még arról olvastam hogy Weaver játszik majd az Alien 5-ben, amely az idegenek eredetét feszegette volna. Ripley mesélte volna el a történetüket de hát………. , jött az AVP és nem lett belőle semmi. Ridley Scott félre dobta az alien 5 forgatókönyvét egy rosszabb, feledésbe merülő AVP miatt.
Nem tudom, hallott erről valaki??? :¤
Pl én :D
Weaver?????Biztos ő lett volna a királynő :D
Azt én is olvastam hogy benne lesz az Alien 5-ben.De a többiről amiről irtál nem.
Igen, eredetileg Alein 5 volt soron, csak a Fox ragaszkodott az AvP -hez így az lett. Mellesleg Scot úgy vélte anno hogy az Avp 1 jó lesz, mármint bizonyos dolgok, mégis sikerült elszúrniuk .
Hát akkor én is jobban örültem volna egy Avp-nek de mostmár nemigazán…És mostmár szeretnék egy Alien 5-öt.Remélem jó lesz.
Bízok benne,hogy jó lesz…
Biztos, hogy lesznek benne emberek elvégre nem véletlenül szálltak le az lv425-ön!
Tudta a társaság, hogy mi van ott!!!!!!!
De jó ötlet az elefántfejü lényeket belevonni a történetbe, mert többet megtudunk az alienek származásárol!
És megszülethet a filmtörténet új története: ALIEN vs PREDATOR feat ELEPHANTHEAD SPECIES! :-) hihihi
Az a baj, hogy az alien5 helyett lesz a 0.-dik rész. Bár abból jobb hogy az idős Weaver már nem szerepel bent.
Furcsa is lenne ráncosan és ‘öregesen’ szerepelne a filmben. Mármint az 5.-dikben.
A 0.-dik rész idején meg, gondolom még nem létező személy. Meg ez már nem az ő világa. De azért sajnálom. :)
Én úgy olvastam, hogy weaver azt nyilatkozta
“szívesen eljátszaná Ripley szerepét még 1x, ha Ridley Scott lenne a rendező”
Na már most, hogy ő rendezi lehet szerepelne benne, ha ……
olyan forgatókönyv lenne amibe beleillene a szerpe!
Mondom nektek: Weaver már olyan idős, hogy már csak egy kis smink kell neki a xenók szerepéhez. XD
Így igaz. De amit gartner mond azt én is hallottam.
Erről én is olvastam, hogy Weaver az 5- ben is meg minden, de ez még az AVP előtt volt, sőtt jóval előtte(még az alien 4 után pár évvel is felröppent a hír), szó- szó szerintem ez nem olyan esélyes… bár ki tudja? Ridley biztos.
Egyébként Weaver jól tartja magát, nemrégiben volt egy interjú az Avatarral kapcsolatban, amiben Weavert kérdezték James Cameron legújabb 3D-és filmjéről, szóval meglepően jól tartja magát, az ember nem mondaná meg róla, hogy elmúlt már 60 éves.
De valószínű, hogyha szerepelni is fog az új filmben akkor valami kutatót fog alakítani és nem Ripley karakterét.
Az se lenne egy rossz ötlet,, ha Weaver – Producer – is lenne egyúttal. :P
Dehát ahhoz is kell az energia… :D
Amúgy engem a space jockey-ból születő alien jobban érdekel, remélem olyan alien: apocalypse the destoying angel-lös kinézetük lesz, mert hát az űrutasokról fog szólni.
Unalmas lenne ripley ebben a lebilincselö történetben!
Amúgy szegény Ripleyről már lassan minden bőrt lenyúznak, meghal, klónozzák, könyvbe még robot is.
Hisz te előbb meghaltál mint ő, a 2.-dik részben. És te is feltámadtál valahogy. Nagyon gyanús vagy. :D
Drága Weyland nekem személyesen Albert Wesker adta be a T-vírust, még az Lv-426-on történt incidens után. :D
Ha netán zombi lennél…Akkor légyszi ne ad át másnak mint a náthát jó?
Amúgy ha a T-vírust beadják nem feltétlen leszel zombi, lehetsz olyan mint Alice a filmbe vagy mint a játékba Wesker, vagy olyan mint a zsarnok, vagy sima zombi, ezt a rendszert piszokul nem tudom hogy működik. Főleg, hogy Wesker meghalt.
Most az Alien 0.-dik kiadása mire várható?
Remélem ez a Jon Spaihts jól megírja azt a forgatókönyvet mert nem akarok unatkozni a kezdeteken- amikor a társaságom rálel legelőszőr ezekre az idegenekre. :D:D:D
Hát Weyland te már szerintem láttad átélted ami a filmbe megtörténik. ;)
Átélte az események felét, mert hát nagyobbal és erősebbel kötekedni nem kifizetődő……. :)
Weyland: Most az Alien 0.-dik kiadása mire várható?
Mire 3-ig számolok
Nem bírtam itt se megállni. Talán mikorra. Amúgy meg mire elkészítik:D
2010
Úgy olvastam
2010 nekem ez túl hamarnak hangzik…Nemtom miért…De remélem tényleg 2010 lesz.Bár még jobb volna hamár kész lenne és olyan jó volna mint az első 3 része. :)
De ez az elefántszerű lény nem az “Űr-Utas”?
Mert ha az, az elég jó lenne!!!:D
Nem a space jockey lesz jó, hanem a belőle születendő idegen XDXDXD
…. HA születik belőle idegen!
Nem hiszem, hogy az “1″ részben, talán a másodikban!
Elég történés lesz az űr-utas karakter!
Nem?
Kell belőle születnie mivel a filmben is lyukas volt a bordája és róla fog szólni és az egy kicsit faramuci, hogy az utolsó jelenetbe kelljen ki mint az AVP-ben a predalien.
Szerintem lesz több űrutas is, legalábbis lehetne.
Á ne álmodj róla!
Én egy olyan predator vagy avp filmre várok, amiben sok predatort látok harcolni, nem csak a film végén! Mint eddig mindegyikben!
Max egy űr-utas lesz!
Az tényleg jó lenne ha több pred harcolna de ne olyan csicskán mint az avp-ben hanem összeszokott profik módjára, mondjuk mint az AVP: háború elején amikor befogják a királynőt.
Többnek kell lennie, mert úgy elég lapos lenne. Mert hát ha egy van akkor szerencsétlen űrutas egyedül fog agonizálni az egész filmben?
Jaj ne több predátort…Azok még szerencsétlenebbek eggyütt mint külön…
(Öcsém Hudson remélem erre kiborulsz. :D)
Levadászlak idegen, most már tuti XDXD
Amúgy ne hidd, hogy annyira pred párti vagyok, az idegeneket is szeretem(köztük téged is), karóba húzva, fej nélkül és jól átsülve.:D
Háháhá! XD Egyszer már megöltelek az Aliensbe megint megtehetem. Amúgy én szeretem az embereket de csak is akkor ha már az agyuk a pocakomban van. ;)
XD Én meg a puskámat szeretném a 2 szádba tolni és egy 3x-oros hau hau hau(300 imitálás) jól elsütni. XD
Grrr…Remélem szétmarja a fejedet a sav. ;)
Páncélruhát viselnék. :)
Háhá az alien sav átmar bármit! ;D
Remélem rádragad a páncél.
Amúgy ha belelőnél az arcomba.Csak kiköpném az olmot mint a dinnye magot. :D
Az avp játékban sem marja szét a lándzsát,sem az ikerpengét sem a discet bibibíííííí.
Mi vagy supermanalien?XD
Bakker hány évesek vagytok?:D
Na persze az csak játék.De a filmbe szétolvat bibibíííííí.
Superman alien az izomerős lenne,lézert lőne és repülne nameg az álcázás nagymestere lenne felvesz egy szemüveget azt elvegyül az emberek közt. :P
Amúgy 123456789000000 éves vagyok vagyis leszek.De ki számolja? :D
Hát szerintem a tinédzserkor küszöbén álltok, ahogy látom. :D:D:D
Én 18 vagyok szóval felnőtt nem tinédzser. A film egy kaka volt kedves idegen93 .
“az álcázás nagymestere lenne felvesz egy szemüveget azt elvegyül az emberek közt. :P”
ez a nyilatkozat minden pénzt megér. XD
Bameg itt is az ovizsarú megy?????
Fejezétek be!
UNcsi!
Megyek inkább moziba…..
G.I. joe
Predi vagy alien filmet szívesebben néznék, de nálatok(hudson idegen) ez is jobb lesz!
Remélem…..
Én már ellene vagyok az új alien és predi film ellen, ha továbbra is ilyen kitöréseket vállt ki egyes emberekből. Nem bírooooooooooooom!
Igazad van gartner menjünk G.I.joe-t nézni talán elvonja a figyelmemet ezekről!
Tőlem jobbat nem találsz. G.I. joe? Hozzám képest a kobraparancsnok egy senki egy 0.
“Bameg itt is az ovizsarú megy?????”
gartner: itt nem scwarziról van szó ez becsület szegediesen: böcsületbeli ügy.XDXD
Én úgy tudtam, hogy Cameron “bácsi” rendezi majd
mi fog történni a filmben?
2 órán keresztül nézzük, ahogy Ripley horkol… meg néha szippant egyet…
vagy:
megy a Nostromo… megy a Nostromo… megy a……
Scott bácsi rendezi.
Az űrutasról fog szólni és nem Ripleyről, Ripley esetleg záróakkordként feltűnik a film végén a Nostromóval és esetleg a végén: megy a Nostromo… megy a Nostromo… megy a…… .
Tyű micsoda vita tört ki itt nélkülem.
No sebbaj…Amúgy szerintem a Földön mi ketten ahogy írogatunk itt a legnagyobb szórakozás.Honnan is tudom?Abból hoy itt kameráznak és mindenfélét kérdezgetnek tőlem azért!Na persze az is lehet hogy csak nézik mikor megy el belőlem minden lélek és inkább gép leszek.
Tudod mit idegen: Dachande még a királynődet is kinyírná XD
Tudod mit egy mellkasrobbantó az egész bolygódat kiirtaná. ;D
A te bolygódat még a tapsi hapsi is kinyírná.:D
A tiédet meg Magdi anyus. :D
A tiédet meg Timpimpin az aranyos nyuszimusz.:D
:)
Akkor téged pedig Micimackó és barátai.
Vajon ha a zergek és az alienek összefutnának vajon ki győzne?
A tiéd meg a teletabik :D
Az ultralisk rengetek alient szétkapna, meg a zergeknél van légitámogatás is,+ ők is savasak.
De egy ultraliskből kikelt alien mindent vinne.
Ebben igazat adnék Hudsonnak:)
Bár egy Protoss – Predator lenne a csúcs…
A csúcs e Kerriganből vagy Zeratulból kikelő alien lenne.:)
De egy Tassadar-pred se lenne gyenge.
Kerrigen – Tassadar – Alien:D
Láthatatlan, meg kva erős, meg villámot is tud köpni .:)
Jó kis ötletek. :)
Csak egy baki van mégpedig az hogy a protossoknak nincsen szájuk. XD
Hello
Weaver hiányozna az új filmből nagyon azé
nélküle kizárt, hogy jó lesz…
félsz hogy kihagynak Ellen? :D
Nos mi magyarok mindig kiegészítettük a filmcímeket Alien :Nyolcadik utas a halál meg Aliens: Bolygó neve halál stb szal lényegre rátérve ha előzményekről szól majd és 0 rész lesz úgy gondolom a minimum ez:
ALIEN 5: MI A HALÁL???????
Hm, valahol annyira örülnék, ha végre mindenki számára tisztázódna, hogy “A Nyolcadik utas” NEM MAGYAR TALÁLMÁNY!
Legalább a fél világ ezzel a címmel mutatta be a filmet:
Alien – El octavo pasajero – Argentina / Mexico
Alien – Den 8. passager – Denmark
Alien – Le huitième passager – France
Alien – O 8.º Passageiro – Portugal
Alien, el octavo pasajero - Uruguay
Alien, o Oitavo Passageiro – Brazil
Alien, o epivatis tou diastimatos – Greece
Alien: Den åttende passasjer – Norway
El octavo pasajero – Spain
L’étranger: le huitième passager – Canada (French title)
Obcy – ósmy pasazer Nostromo – Poland
Az, hogy Halált csináltunk az Idegenből viszont már hazai vonzat, és a folytatások kiegészítése is…
Serius Ben:
General Rykov – Dutch Schaefer?!
:D
+ Hicks tizedes … :D