Prometheus 18+

Június 7-től a mozikban IMAX 3D-ben is Ridley Scott várva várt sci-fije, a Prometheus. Az alábbi feliratos összeállításban a rendező, az alkotók és a színészek közreműködésével mesél a film történetéről, a karakterekről illetve a látványról is, mindezt eddig nem látott filmrészletekkel is illusztrálva.

Merész lépésre szánták el magát a 20th Century Fox stúdió főnökei: hivatalosan is bejelentették, hogy R-kategóriás filmként küldik mozikba az idei nyár legjobban várt blockbusterét, a Prometheust. A Motion Picture Association of America hivatalos besorolása szerint a Ridley Scott Alien-előzményfilmjére Amerikában a 17 éven aluliak csak felnőtt kíséretében vehetnek rá jegyet, mert a tobzódni fog az erőszakban a sokkoló jelenetekben és lesz benne néhány káromkodás is.

A Prometheus magyarországi korhatárbesorolásról egyelőre nem tudni semmit, de a vér és az erőszak miatt itthon is esélyes neki a 18-as karika. Az elemzők egyébként máris “az új 300”-ként emlegetik az Alien-előzményt, mivel 2007-ben Zack Snyder thermophülai szandálos mészárlása R-kategóriás filmként, a kiskorú jegyvásárlóktól elesve is képes volt összeszedni egy átlagos animációs film bevételét, 456 millió dollárt. Ridley Scott viszont valószínűleg az R-kategóriás kompromisszuma miatt az óriás hype ellenére sem fogja tudni megdönteni a bevételmaximalizáló PG13-as kategóriával mozikba küldött Avatar 2,7 milliárd dollárosrekordját.

Azt már eddig is tudtunk a filmről, hogy a sztorija egy Erich von Däniken-könyv és a 79-es A nyolcadik utas: a Halál hibridje lett. A filmben egy csapat archeológus rájön, hogy az ősemberek, az aztékok és a sumerok is ugyanazokat a földönkívüli óriásokat mázolták a falakra, ezért a Weyland társaság tudósai (a kötelező androiddal a csapatban) az így kapott csillagtérképpel és a kor legmodernebb kutatóhajójával elindulnak a galaxis legsötétebb sarkába, felvenni a kapcsolatot a teremtőikkel.

A felfedezőút azonban ugyanolyan szervizfolyosós mészárlásba csap át, mint a 79-es Alienben. Az Alien-rajongók szerint a Prometheus legénységének egyik tagja ugyanis megirigyeli az ormányos csontpáncélt hordó Space Jockey-k isteni hatalmát, és a mitológiai Prometheus tűzlopásához hasonlóan elcseni tőlük a teremtés titkát, ráadásul egy parazita lényt is elszabadít az egyik kőtojásból. Az ormányosok berágnak az emberekre, és rájuk küldik az amúgy csak terraformálásra, azaz a vad élőlényekkel zsúfolt bolygók megtisztítására használt Alient, ám az ellenük fordul, és épp az egyik Space Jockey-ból kibújva válik a galaxis legveszedelmesebb szörnyetegévé. Premiernap: június 8.

index.hu

← Előző bejegyzés

Következő bejegyzés →

16 Hozzászólások

  1. LángVágó

    Ez az utolsó bekezdés honnan való ? Elég spoileres.

  2. LángVágó

    Ja látom index…

  3. Arról nem is beszélve, hogy színtiszta spekuláció az egész. Semmi hírértéke nincsen annak a bekezdésnek.

  4. LángVágó

    Hát ez az. Mégis ki ad nekik erre engedélyt ? Vagy leszarják mert úgy sem ellenőrzi senki ?

  5. metalos1

    Azt a hülyeséget a magyar wikipédiás oldalról szedte az index, valakinek nagyon élénk a fantáziája, és olyan hülyeségeket írt a wikipédián a film sztorijáról, hogy mindenki elhiszi, de semmi alapja sincs. Aki akar egy jót röhögni, az olvassa el az ott leírtakat, ebből kb. anyi igaz, hogy a térképet követve eljutnak a bolygóra.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Prometheus_%28film%29

  6. A kérdés jó! :(

  7. Nordbright

    Ezeket a “spoileres” részeket gyakorlatilag már mindenki ismer(het)i aki komolyabban követi a háttérinfókat. Leginkább az avpgalaxy.net weblapon, gyakorlatilg már napi frissítésben.

    Sőt, ennél több “info” is már hosszú fórumtémákat adott az elmúlt hónapokban.
    Persze nagyrészük még mindig spekuláció szintű, de ugye nem zörög a haraszt… főleg ha többfelől is fújja a szél.

    Mondjuk a “bolygók megtisztítására használt Alient” opció még igencsak fikció.

  8. Elég erősen. Főleg, hogy megmondták a xenókról, hogy nem kaptak szerepet a filmben.
    Ebből következik az is, hogy szerintem a film végi kapocs az Alien filmekkel is más kell, hogy legyen majd.

  9. LángVágó

    Ráadásul az avpgalaxy egy fan page tehát írhat, találgathat bármit. Az index viszont egy közéleti lap ami kész tényként közli ezeket a dolgokat úgy, hogy fingjuk sincs az igazságról.

  10. csillagharcos

    Hát mondjuk elég nagy kapocs egy ugyanolyan űrhajó, ugyanolyan lény ugyanolyan bolygó ugyanis én nem találtam kiírást az LV426-ról ami ugye “fel nem térképezett bolygó” Ha az első három dolog tényleg az amit mi ismerünk akkor csak valaminek ki kellet lyukasztania a mellkasát ennek az ormányosnak, és igen csak hasonló a film hangulata mint az első Alien-nek, ami hangulat nem tükröződik a rendező egyik filmjében sem.

  11. metalos1

    SPOILER

    Nézzétek meg film soundtrackjainak a címét, és világossá válik, hogy mivel fog befejeződni a film.
    itunes.apple.com/au/album/prometheus-original-motion/id527304464
    .
    .
    .
    23. Planting the Seed (a magok elvetése)
    .
    25. Birth (születés)

    Ezek tuti nem a Shaw féle dologra utalnak, mikor kiszedi belőle a medpod az idegent, mert az sokkal inkább abortálás és nem születés, és tuti nem a film legvégén lesz, hanem arra, hogy születik meg az első Xenomorph.

    A 17-es szám címe Hello Mommy, ez utalhat a Shaw-ból kiszedett idegenre, amikor megnő és találkozik vele, minden trailerben látható, ahogy Shaw az egyik ajtó ablakán átnéz, és valami nekicsapódik az ablaknak, az kétségkívül valaminek a farka, az az idegen lehet, ami benne volt.

  12. metalos1

    Viszont ha ezek mind igazak, akkor Scott mester nagyot trollkodott, hogy a bolygó nem az LV-426, hanem LV-223, vagy talán amikor az SJ űrhajó felszáll, akkor átrepülnek a szomszédos bolygóra, ami már az LV-426, és ott fog lezuhanni? Mindegy, majd meglátjuk, csak már nem bírom a várakozást. :D

  13. Thrawn

    Úristen!Elolvastam a wikipedián lévő a Prometheus-ról szóló cikket.Ez letaglózó.Honnan tud bárki is ennyi marhaságot összehordani?Lehet, hogy azt aki ilyeneket ír a wikipediára annyira idegesítette, hogy még nem jön ki a film, hogy megírta maga a sztoriját:D:D Nah, minegy.

  14. Na igen, azzal a hülyeséggel a magyar wikipédia is lejáratja magát. :D

  15. De most komolyan, az oldal szerkesztője feltette nekünk hogy bizalommal olvassuk el, most meg azt írjátok hogy fos az egész, hát nem is tudom! Persze emberek vagyunk és hibázhatunk is, na mindegy a filmet mindenképpen IMAX 3D-ben kell elsőnek megtekinteni!

  16. feri0127

    prometheus-movie.com Van pár új kép

Vélemény, hozzászólás?