HRG – Fantázia a bőrön.

Talán H. R. Giger svájci festő az a fantasy művész, akinek sikerült a legtöbb emberrel megismertetnie a hitvallását. Ezt a csodát mozinak hívják. Gondolom az Alien filmeket senkinek sem kell különösebben bemutatnom. Ő az első olyan festőművész (eddig az egyetlen) akinek sikerült Hollywoodtól kicsikarnia, hogy majdnem szabadon valósíthassa meg az elképzeléseit egy filmben, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a projekt a gázsi nevetséges mérete miatt majdnem halva született ötlet lett.

“Annyit akartak a munkámért fizetni, amennyin egy gépírónõ is csak elmosolyodna” – írja Herr Giger a naplójában.
Szerencsénkre azonban a film mégiscsak elkészült és a többi már történelem. Rajtahagyta bélyegét mindenen, a film-mûvészeten, a festészeten, a bõrünkön, a zenén, az irodalmon, a computeren és a tudatalattinkon. Mindezt szinte egyetlen, elegáns húzással tette, a Ridley Scott rendezte Aliennel, amiért 1980-ban átvette jól megérdemelt Oscar díját. A sors keze? Vagy tudatosan készült rá? Nála nem lehet tudni. Már a film elkészülte elõtt megjelent könyveiben is konkrétan utal efféle tervekre.

Mûveit meg sem próbálom elemezni, nála jobban nem is tudná ezt senki, Õ viszont csak minimális esetben publikál magyarázatokat, úgyhogy ezen a félhomályos úton, mindenkinek magának kell végigmennie. Már annak persze, aki akar.
Festményeit nézve, úgy érezhetjük magunkat, mint aki eltévedt egy ismeretlen helyen. Nincs is rá szó, hogy valójában mit is látunk, de a szimbólumokra úgyis reagál a tudatalattink. Persze, közben tükröt tart az emberi butaság, 1kicsinyesség, a háború, a félelem elé. Víziói erotikusak, erõszakosak, átszõve századunk emberének legnagyobb félelmével, a félelemmel a gépektõl. Sajnos, ezekbõl a képekbõl, több már nem születik. A 90-es évek eleje óta nem fest. Minden fellelhetõ, már eladott festményét visszavásárolja. Miért? Itt jön a képbe a nagyság Átka. Olyan keresett 'cikk' lett, hogy iszonyú mennyiségben kezdõdött el a hamisítás, valamint az eredeti képek nagy része cégek birtokába ill. méltatlan kezekbe jutott. Szerinte jobb helyen is lehetnének.
Állítólag akkor telt be a pohár, amikor az ügynöke (ex) a 12 év alatt kapott, születésnapi ajándékfestményeket, egy kalap alatt eladta egy zsíros összegért. Talán ez sem a véletlen mûve, de most, hogy lassan mindegyik visszakerül hozzá, a svájci Gruyéres város felajánlja a St. Germain kastélyt, hogy ott Giger múzeumot hozzon létre, ami valószínûleg a világ legkomolyabb szellemvasútja lesz, ahol kocsikon viszik végig a nagyérdemût Giger mester agytekervényein.

Bár már valószínûleg csak magának fest, nem lehet okunk panaszra, így több ideje marad ránk. Legutóbbi könyvében ezt írja a tetoválásról és azokról akik az általa ihletett tetoválásokat viselik:
– Ezeké a tetovált embereké minden tiszteletem, õk az én legigazabb híveim és így van egy szabadtéri kiállítótermem is. Szerencsére ezt a fajta szabad mûvészetet nem lehet elrejteni a gazdagok széfjében. Egyelõre. Nemsokára megjelenik a témához kapcsolódó könyve 'Giger under your skin' címmel.

Most fémszobrokat csinál, 2000 nm-es házi rémlabirintust, a saját szórakozására. Terveket készít a svájci államnak, Svájc pentagramma alakban való átfúrásáról, hogy abban vasút közlekedhessen, az öt csúcson lévõ öt állomáson, öt darab 1000m magas piramissal. Zodiákus szökõkutat, brutális bútorokat kreál, Giger bárokat rendez be Tokióban és szülõvárosában, Churban. Tarotkártyát, könyveket ad ki, filmeken, reklámokon, videoklippeken dolgozik. Idén pedig egy computeranimációs rövidfilmmel fog meglepni minket, aminek a sokatmondó 'Rémálom' címet adta.

Stílust alkotott és ezt lehet szeretni, vagy nem szeretni, de aki már látott képet tõle, az biztos, hogy nem fogja elfelejteni.

Giger apja gyógyszerész volt és azt szerette volna, ha a fia is ezt a hivatást választja, de neki más elképzelései voltak a jövõt illetõen. Elvégezte a mûvészeti fõiskolát Zürichben, ahol bizarr témaválasztásai miatt tanárai gyakran csóválták a fejüket. Az iskola után egy ideig bútor- designerként dolgozott, majd barátai unszolására “fõállásban” kezdett festeni, s bár biográfiájával könyveket lehetne megtölteni, a kezdeti években sokat kellett nélkülöznie az elvei miatt .
Elsõ nagy nemzetközi sikerét a véletlen hozta. Akkori barátnõjének, Li Toblernek a portréját elvitte egy ezoterikus poszterstúdióba, hogy néhány darabot sokszorosíttasson belõle. Mikor visszament a képekért, a tulaj örömmel közölte vele, hogy aláírt egy szerzõdést Giger nevében párezer példányra. Nagyon elcsodálkozott, hogy Giger nem örül a hírnek. Bár a poszter bejárta a világot és nagy siker lett, az élet rákontrázott minderre azzal, hogy Li Tobler ezek után letargikus állapotba került és 1975 Húsvét-hétfõjén (!) egy pisztolylövéssel vetett véget az életének.

Valamikor Giger egyik tanára azt mondta, hogy ennek az évszázadnak a mozgókép a médiuma. Mikor kiadta Giger's Necronomicon címû könyvét és megismerkedett Dalival, talán akkor fordult a kocka és az általános értetlenkedést kiváltó festõ elindulhatott a filmvilág felé. Giger a Necronomiconhoz szeretett volna elõszót íratni Dalival, de mikor elment hozzá a megbeszélt idõpontban, az idõs mágus a kanapén heverészett két bombázóval és a bevezetõ szövege helyett, ott helyben, 10 másodperc alatt, egy filctollal, rajzolt neki egy képet. Bár Giger valami egészen mást várt, végül mégiscsak elindult valami.
Akkoriban Dali udvartartásában volt egy Jodorovsky nevû amerikai, aki a világhírû sci-fi író Frank Herbert, Dûne címû, döbbenetesen bölcs, hatkötetes könyvét szerette volna filmre vinni, amiben Dali játszotta volna a világmindenség urát IV.
Padisah császárt, az imperrátort.
A történetben, az Arrakis bolygó két km hosszú férgei az Isten(ek), az emberi géppokol ura pedig Vladimir Harkonnen báró, aki mozgathatatlanul hájas testét, apró gépek segítségével repteti erõdjei gigászi csarnokaiban, és azt akarja, hogy …… A boszorkányok eközben kitenyésztik a Tökéletes Embert, aki belát azokra a helyekre is, ahová õk nem. Valamint a galaxis leggazdagabb hercegei, bárói is letaszítanák a császárt a trónról. Mit mondjak? A csata 30000 éven keresztül dúl, Isten megmond mindent elõre, majd öngyilkos lesz. Giger meg is kapja a megrendelést, hogy tervezze meg a Harkonnenek világát. Testhez álló feladat. Minden jól halad, mikor Mr. Jodorovsky szõrén- szálán eltûnik, így aztán a film is félbe marad. Egyszer csak Giger kap egy telefonhívást az éjszaka közepén Hollywoodból, Dan O'Bannon-tól, aki ugyancsak a hoppon maradt Dûne projekt egyik munkatársa volt.
Örömmel újságolja, hogy készül egy Alien címû film, amelyben õ felel a látványtechnikáért. Megmutatta a rendezõnek, Ridley Scottnak a Giger's Necronomicon-t, aki azonnal tudta, hogy megfogta az “Isten lábát”. Nincs is más dolga, csak rámutat a Necronomicon album festményeire és kéri 3D-ben. Eközben nagyon is tisztában van vele, hogy az eredeti Necronomicont (magyarul A halál nevei ill. maszkjai) Krisztus után 730-ban írta az õrült Abdhul al Azred Jemenben, miután majd egy évtizedet töltött Babylon romjai között, ahol áldozatokat mutatott be “Chtullu”-nak és sok sötét titkot megtudott egy az embernél is idõsebb fajról, majd 739-ben Sannah belvárosában, szemtanúk feljegyzései szerint, fényes nappal láthatatlan karok tépték ízekre.

Azóta néhány szimbolista festõ és H.P. Lovecraft író kivételével az 1900-as évek elsõ felébõl, nem is merte senki túlzottan feszegetni a témát.
Tehát Scott szépen megfilmesíti a Necronomicont Giger víziói alapján, amely köré õ szõ egy zseniális történetet, amely saját életre kel. A film, a világ legõsibb és egyben legszexistább kérdése körül forog, nevezetesen, hogy mi volt elõbb, a tojás, vagy a tyúk. Ripley hadnagy már negyedszer ébred arra, hogy a rémálommal ébren találkozzon, mikor Giger nevét már az 500 neves stáblistán sem közlik, erre õ nemes egyszerûséggel annyit üzen a stábnak, hogy azt kívánja nekik, hogy nõjön a mellkasukban egy idegen, csak hogy el ne felejtsék, hogy ki is az apa…
Egymás után kapja a megbízásokat a filmipartól, majd egy tucat filmben mûködik közre, de nem elégedett az eredménnyel.

Szerinte csak a neve kellet a filmekhez, nincs is talán egy olyan sem, amelyikrõl elismerõen nyilatkozna. Õ maga viszont nem érez indíttatást arra, hogy hadakozzon a színészekkel, így, egy Giger rendezte film csak álom marad.
Mikor egy kiállítás után Tokióban megkérik, hogy kívánjon valamit, kér magának egy bárt. Hosszú, viszontagságos megvalósítás eredménye egy négyemeletes bár, aminek a berendezéséhez felhasználja a Harkonneneknek tervezett bútorokat. Aztán egy este, egy japán szépen szétlövi egy másiknak a fejét és a rendõrség bezáratja a helyet. Az egyetlen mûködõ Giger Bár Churban (Svájc) található. Mikor kiadja a Baphomet tarot kártyát, a svájci tv-ben élesen támadja egy prédikátor, Giger egykori iskolatársa és nyíltan károsnak, szuicidnek nevezi, viszont Timothy Leary korunk egyik nagy filozófusa és acid-guruja, a publikum és a mûvészvilág nagy része meghajlik hagyatéka elõtt.

Giger szülõföldje Svájc, és bár nemzetközileg ismert, és sok helyen megfordult, de az alpesi országot a világ legszebb helyének írja le. Mint korábbi cikkeinkben említettük, a svájci közlekedés megoldására egy pentagramma alakú alagútrendszert képzelt el, melynek szerinte több elõnye is lett volna: minden pont azonos távolságra van, minden csúcsról el lehet jutni bármely más csúcsra. Az ötszög csúcsaiban pedig hatalmas szeméttároló és hulladékhasznosító piramisok helyezkedtek volna el.

A kissé flúgosnak tûnõ elképzelést a svájci államszövetség elnökének is eljuttatta, aki azonban nem nevette ki, hanem egy Steinbeck- idézettel válaszolt, “a legfurcsább dolog a jövõben, hogy a mi korunk egyszer majd boldog régi napoknak fog minõsülni”, ezzel köszönte meg, hogy a mûvész elgondolkozott ezeken a komoly társadalmi problémákon, és a maga eszközeivel választ próbált rájuk adni.

Giger ugyancsak nagy tisztelõje hazája óragyártásának, melyet a Swatch 1982-es megjelenése húzott ki a csõdbõl. A Swatch, a tökéletes mûszaki alkotás Giger számára, mely annyira észrevétlen, hogy szerinte mintegy kezdete az ember géppé alakulásának.

Ennek elsõ jelét görögországi nyaralásán tapasztalta: a sós tengervíz szétmarta a Swatch elemét, mely elkezdet bemaródni a mûvész bõre alá. Giger ezt érezve azt mondta, mindig fog viselni egy Swatchot egészen haláláig.
Giger régi álma volt egy olyan bár megnyitása, melynek berendezése az õ gondolatvilágát, alkotásai szellemiségét tükrözi.
Elõször New York volt a helyszín, de Giger nem írta alá a szerzõdést, ehelyett a svájci Chur városa lett a kuriózumként ható horrorisztikus bár helyszíne. A bár építése két évig tartott és 1992. február 8.-án nyitott meg, 3 nappal Giger születésnapja után.

“A tetoválás egy underground mûvészeti ág. Akkor kezdtem csak figyelmet szentelni neki, amikor képeket mutattak nekem, melyek régebbi airbrush alkotásaimat tartalmazták emberek karjára, lábára, hátára tetoválva. Akkor lepõdtem meg igazán, mikor egy New York-i tattoo- fesztiválon Paul Ivenko felhúzta a nadrágszárát, és láthatóvá vált a lábára tetovált portrém. Azóta átnézek minden tetoválókiadványt, hogy újabb variációkat találjak. Ezeket ügynököm, Leslie Barany gyûjti, következõ könyvem a 'H. R. Giger a bõröd alatt – H. R. Giger Under Your Skin' anyagaként.

Kedvenc Sci-Fi szerzõm William Gibson, aki többek között a Necromancer és a Mona Lisa Overdrive szerzõje, nyomtatásban is hallhatatlanná tette munkáimat. Virtual Lights címû könyvében egy jövõbeli tetoválószalonban az alábbi párbeszéd zajlik le
– Lowell… neki van egy Gigerje.
– Giger?
– Egy festõ, 19. századi vagy olyasmi. Igazi klasszikus, biomechanikus.
Úgy tûnik, hogy a szó 'biomechanikus', egy kifejezés, melyet én használok, hogy leírjam festményeim többségét, a tetoválásban egy futurisztikus stílust kezdet képviselni. A testet átlátszónak mutatja be, olyannak, mely észrevéteti, hogy valamennyien robotok vagyunk a bõrünk alatt.

Én csodálom, és nagyra tartom azokat az embereket, akik ezeket a tetoválásokat viselik. Õk a legjobb rajongói munkámnak, mert nem a profitért, hanem azért gyûjtik mûveimet, mert valóban tetszik nekik.
Ráadásul, mint élõ hordozói mûvészetemnek, majdnemhogy egy szabadtéri múzeumot képeznek, és ellentétben, mint az gyakran elõfordul a mûtárgyakkal, így a képeim nincsenek trezorok mélyére elzárva. Legalábbis egyelõre.”

Gabo és Vass Gábor – Tattoo Magazin

2 Hozzászólások

  1. xyzdg1981

    háát azér van egypár pontatlanság a Dűne-Alien mizériával kapcsolatban:
    1. Jodorowsky nem tünt el csak úgy szőrén szálán, hanem a producerek intettek be neki, miután közölte az elképzeléseit (monstre 5-10 órás eposz, ilyesmik, kár érte…).
    2. Dan O’Bannon nem a látványért felelt (mint a Dűnében sem) hanem az ő koncepciója és forgatókönyve volt az alap (az Alien figurát Lovecraft pokolfajzatjai ihlették ráadásul)
    3. Ridley Scottot eredetileg a Dűnére kérték fel A.J. kirugása után, de neki tele lett a nemesebbik része a producerek, úgyhogy miután felkérték az Alienre fogta a fél stábot és vitte
    ennyi bocs hogy szóltam de azért így mindjárt másabb a perspektíva

  2. trickster

    Még egy pontatlanságra hívnám fel a figyelmet:
    “Eközben nagyon is tisztában van vele, hogy az eredeti Necronomicont (magyarul A halál nevei ill. maszkjai) Krisztus után 730-ban írta az õrült Abdhul al Azred Jemenben(…)”
    A Necronomicon fiktív könyv, méghozzá maga Lovecraft ötlötte ki, a műveiben hivatkozásként használt többi grimoire-al egyetemben.
    Az író, Abdul Aqlhazred alakját saját bevallása szerint öt éves korában találta ki az Ezeregyéjszaka meséinek hatására.

Vélemény, hozzászólás?