Márciusban két új regény!

[2008.03.20.] A két regény adatlapjára felkerültek a hivatalos ismertetők a kötetek hátuljáról, valamint egy-egy nagyobb méretű fotó a borítókról:

[2008.03.18.] Íme a két magyar borító (Sanyinak köszönhetően!), egyelőre csak két ilyen pici képen, de végülis jól látható rajtuk, hogy ugyanazok, mint az eredetiek:


[2008.03.17.] Pár perce esett be a postaládámba a Szukits kiadó hírlevele:

Lesz mit olvasni a húsvéti hosszú hétvégén! :D

[2008.02.22.] ragathol szemfüles volt, és sikerült elkapnia a szukitskiado.hu frissítését.
Az Előkészületben menüpontban két örömteli hír is fogad minket, és mindkettő hamarosan megjelenik:

61 hozzászólás

    remélem sokkal jobb lesz, mint az eredendő bűn…

  • Egyetértek. Az Eredendő Bűn sajnos rossz kezdés volt, de én örülök neki, hogy ennek ellenére sikeres az “ÚJ” Aliens sorozat.

    Az Amazonon elolvastam sebtiben pár kritikát. Az egyik illető azt írja, hogy a DNA WAR a legjobb Aliens történetek egyike, bár nem nagyon tud elszakadni a már ismert és járt elemektől: pl idegeneket mindenáron idomítani akaró tudós…
    Azt is mondja, hogy olvasás után még egy hét múlva is elgondolkodott pár részleten… Na majd kiderül, ha mi is elolvastuk! :D

    A Forever Midnight-ról azt már tudtam, hogy sokaknak nem tetszet, de csupán azért, mert nem az ismert Predator regényeket folytatja. Ennek ellenére nagyon (NAGYON) sokminden kiderül a Ragadozók hátteréről, életükről, szokásaikról.
    HAHA, feltesznek egy érdekes kérdést is: Miért Mindörökké éjfél a címe a kötetnek, ha egy olyan bolygón játszódik a történet, amelyen a több Napjának köszönhetően mindörökké NAPPAL van? :D

  • Mert mindörökké várják, hogy éjfél legyen :D

  • Forever Midnight, hát… amit eddig olvastam róla, abból az derül ki, hogy sikerült egy olyan írót szerződtetni, akinek lövése sincs az egész univerzumról. John Shirley saját bevallása szerint nem olvasta a korábbi Predator vagy AVP regények egyikét sem, ezért nem is igazodott hozzájuk, hanem egy szép új világot teremtett könyvében.
    Ez alapvetően nem is lenne baj, de a Ragadozók hátteréről, életükről, szokásaikról kiderülő dolgok olyan jellegűek, hogy az eredeti regényeken felnőtt rajongók agonizálva tépik le arcbőrüket, miközben olvassák. Shirley úr aszexuálisan szaporodó, a nemüket változtató (!), esztelen gyilkológépekké transzformálta a Yautj… pardon, a “Hish-qu-Ten”-eket, ahogyan ő nevezte el őket. Nekem ez így látatlanban egyelőre nagyon nem tetszik.
    (Sajnos a Flesh and Blood című könyvben is ezzel a Predator-verzióval fogunk találkozni.)

  • Ezek szerint “reboot”-olták a Ragadozók történetét! :D

  • Klassz. Bár nem értem ha nem olvasta a Predator regényeket akkor minek ír ilyeneket? Kíváncsi leszek rá

  • Azért remélem az író legalább a filmeket megnézte, hogy ne írjon teljesen hülyeségeket.
    Amúgy ha valaki olvasta a Predator 1 felmregényt, a vadász ott is teljesen más lény, mint amit a filmből, vagy a többi hasonló műből megismerhettünk.

  • Nagyszerű !Azt hittem hogy sohasem akarják már kiadni!Tavaly csak az Eredendő Bűn jelent meg,ami nem volt olyan jó mint ahogy beharangozták!Remélem attól jobb lesz!Én szerintem meg kéne hagyniuk a Predatoros borítót mert rohadt jó,bár ezen a hazai kiadó mindig változtat.Mindkettőt várom már,de ez aggaszt,hogy olyan fazon írta aki nincs is otthon a Predik világában,de ha jó akönyv akkor engem meggyőzött! Lehet ,hogy a kiadó ezzel akar bűnbocsánatot nyerni mivel ezeket a könyveket már tavalyra igérték!Amúgy a Perry-család könyveit is várom már, ők mindig marhajókat írnak!

  • Ha ez a DNS Háború tényleg olyan jó, mint ahogy a külföldi fan társaink mondják, akkor nincs ok az aggodalomra, viszton ez a MIndörökké Éjfél erősen betesz majd nekünk…
    Egyébként nem tudom mi van a mostani borító készítőkkel, de nagyon majmolják a figurákat, mintha nem lenne ötletük. Ennek a Predes regények a McFaralne Toys-os Celtic Predatorja van lefestve.

  • Mano és a Blood is in the air mekkora béna pojén már :):) egyébként a forever midnight is valami zenére emlékeztet engem.

  • predator:
    A Perry család NEM ír Aliens regény, csak Stephany! :D

    Nodika:
    Az új borítókat mind Stephen Youll rajzolta. Szerintem az elején a Predatoroknál erősen megkötötte a kiadó a kezét, hogy kapcsolódjanak az AVP filmhez. Ezért lehet, hogy ezek a szekrényes Predacsok vannak rajtuk.
    Ezt támaszthatja alá a Turnabout borítója is ( http://www.aliensonline.hu/?pa...ge_id=516 ) ami, bár még mindig hajaz az AVP-s Ragadozókra, viszont kifejezetten dögös!

    LángVágó:
    Nem értelek! :o

  • A DNS háborút tuti megveszem. Úgy tűnik, jobb lesz, mint az Eredendő bűn.
    Mindörökké éjjfél… hát, még az ez előtti Nagy játszmát sem vettem meg, szóval kérdéses.

  • Mano van az a sláger hogy love is in the air http://www.youtube.com/watch?v...NC0kIzM1Fo. Na nekem egyből az ugrott be amikor néztem a boítón a feliratot.

  • DNS háborúnak ez lesz Magyarországon is a borító? Csak személyes véleményem, de nekem nagyon nem tetszik.

  • Rákérdezek a kiadónál.

  • Hmm, ennek a Predator reboot-nak nem nagyon örülök. :(
    Aszexuális, hermafrodita predatorok. Rosszul hangzik. >:(

  • Ha abból indulunk ki, hogy ezeddig egyetlen egy film vagy regény sem számolt be a szaporodási szokásaikról, vagy hogy milyen neműek lennének, akkor ez legalább egy írott lehetőség. Más nincs lévén.

  • De hiszen Perryék már írtak egy lehetőséget. :( Az valahogy közelebb áll hozzám. :)

  • Jaja írták hogy büszkeség tölti el amikor arra gondolt hány yautja nőbe veti el magját :)

  • Pontosan. ^^ Meg aktus közepén a nőstény átdobta a szoba másik végébe. :)

  • Ciki, de erre nem emlékszem… :o

  • A Prédában van. Törött Agyar emlékszik vissza az esetre. Valamint mikor meglátja, hogy Noguchi nő, magában említést tesz arról, hogy a Yautjáknál is vannak nőstények. :)

  • Szerintem az Alienek idomítása mindig jó ötlet egy könyvhöz, viszont az új Predator megírását olyan emberre kellett volna bízni, aki legalább az első könyvet elolvasta/filmet megnézte. Ez az új név olyan, mint az Eredendő bűnben az új titkos társaság: teljesen felesleges. Az pedig már az első könyvből is kiderül, hogy a Predatorokat sok mindennek lehet nevezni, csak épp eszetlen gyilkológépnek nem. Ez a szerep az Alieneké (mármint a gyilkológép). Amellett, ha aszexuálisan szaporodnak, akkor minek váltanak nemet? Az aszexuálisan szaporódó élőlények vagy nem nélküliek, vagy csak az egyik nem (általában a nőstények) létezik. A vadászok viszont hímek, ergó, nem szaporodhatnak aszexuálisan. Ha valahol találok majd online változatot ebből a könyvből, biztos, hogy letöltöm, mielőtt megvenném, hátha sikerül alulmúlnia az előző két regényt. Önálló regényként persze lehet aránylag jó, csak le kell cserélni a borítón a Predator feliratot mondjuk “Hunters”-re, és indulhat az új sorozat a Vadászok Népének egy másik fajáról. :)

  • Remek! De mind2 regény egy napon jelenik meg? Fura.
    A borítóról van hír?

  • Kértem, remélem küldenek hamarosan.

  • Forever Midnight: ezek szerint a szaporodásra fog koncentrálódni a könyv?!

    DNS Háború: végre egy új alienes könyv. :D De nehogy elba***ák nekem… :D

  • Elnézést.

  • Rosszul fogalmaztam.
    Végre lesz mire gyűjtenem.

  • HM, furcsa, hogy nem egységes, a cím és az író valamelyiken fordítva van! ;)

  • A fene. Látom maradt ez a csúnya borító a DNS war-nál. Na mindegy, story a lényeg.

  • Akkor most már kapható a két regény?

  • A megjelenés ilyenkor azt szokta jelenteni, hogy ekkor kerül ki a nagykereskedésekbe a kiadótól.
    Onnan még el kell jutnia a könyvesboltokba is, ami általában 1 hét szokott lenni, de hátha ezek már Húsvét előtt beszerezhetőek lesznek.
    De szerintem jövő héttől biztosan kaphatóak lesznek!

  • Most nem viccelek…

    Én mindíg úgy képzeltem el az ragadozók szaporodását, hogy hármasban csináják. Két megtermékenyítő, és egy kihordó. Az előző kettő amolyan vadász féle, a harmadik meg amolyan értelmiségi, avagy szakrális vezető. A tres-szexualitást azért találtam ki, mert a párzás túlzottan Földi módszer volna. Az osztódás nagyon hülyeség volna, az egynemüség meg újfent elég képzelet hiányos ötlet volna.
    Tehát a két vadász, kik a legméltóbbak voltak a “gondolkodó” figyelmének elnyeréséért, ünnepélyesen átnyújtják neki, örökítő anyagukat. Ő sebet ejtve magán, becsepegteti azt a megfelelő helyre. Itt most nem valami féle vaginális szervre gongolok, hanem inkább a véráramhoz hasonló testen belüli valamiféle folyadék rendszerre… Nos, ezután a petét egyszerre 2 ivarsejt termékenyíti meg. Ezért létezik a ragadozóknak egy harmadik molekkuláris spiráljuk is, mi azért felel, hogy az “összeolvadáskor” ne jelentkezzenek anomáliák. A kettős megtermékenyítés lényege, a belterjesség lehetőségének hosszas kizárása. A ragadozók, és úgy általában a bolygójukon velük fejlődőtt élőlények, a miénktől eltérő anyagcsere folyamatot alkalmaznak. (Metán légzés.) Az élőviláguk íly eltérő tulajdonságai, (Gravitáció, légsűrüség, elektromágneses tér különbsége), az élő selyteken belül is eltérő anyagviselkedéseket produkál. Így a mutáció jóval potenciálisabb brobléma ott, mint a földi élőlények körében. Hát ezért válhatott általánossá náluk, a hármas örökítés rendszere.
    Az aktus is eltérő a ragadozóknál, mint az embereknél. Ugyanis ott nincs szexuális vágy, túlfűtöttség, avagy ragaszkodás. Csupán az utódlásnak egyfajta apatikus ösztöne, mely az emberi psziho szemszögéből nézve, nem képezhetné a fajfentartás akaratának kikezdhetetlen permanenciáját.
    ( kivétel tán Al Bundy….)
    Tehát bekövetkezik a terhesség, s majd a szülés. A magzat, a szülője két lába között “kel ki”. Ugyanis fel kell szakítania a külső bőrt, hogy kijuthasson a szülési csatornából. Habár a nyílás addig teljesen zártnak tekinthető, X irányú perforáció helyezkedik el rajta, mi megkönnyíti a szakadást. A művelet elmúltával a seb összeforr.
    Tehát a nemek inkább jelentenek felépítébéli és kaszton belüli különbséget náluk, mint az embereknél megszokot érzelmi kötődést… S hozzá kell még tennem, a ragadozók nem emlősök! Ergo, nincs nagy mellük, nem szoptatnak, és gondozzák, de nem babusgatják utódaikat.

  • Most szóltak, hogy megérkezett a Valhallába mindkét könyv, úgyhogy este már meglesz mindkettő. Tehát lehet máshol is keresni, van rá esély!

  • Én ma voltam a debreceni Alexandra könyvesboltban, ott a Plázában és azt mondták, hogy Szombaton fog hozzájuk érkezni a könyv. :(

  • Miskolc közelebb van Budapesthez… :D

  • A Nagykanizsai alexandrába már van, már meg van mind a kettő!

  • Ha egy AVP-s könyvben van EGY – mondjuk őrült vagy hasonló – tudós, tapasztalat hogy lesz egy kis bibi a könyv élvezhetőségét illetően… így járt a Labirintus is, habár khm azt csak régen olvastam és egyszer.
    És az még csak Aliens “alcímes” volt.

  • huh én ma néztem meg az alexandra könyv boltban nehezen találtam meg de nagyon kull a predator nagyon vastag könyv és ezért egy kicsit drágább de nem vészes.

  • ja és mindegyiknek a magyar boritója is úgyan ez.

  • Mennyibe kerűlnek ezek a könyvek?

  • nem sok.

  • konkrétabban?

  • Az Aliens 1700 vagy 1800 a Predator 2200 Ft.

  • Egészen pontosan: 1890 Ft és 2190 Ft. :D

  • Na. Meg is vettem a két könyvet. Kellemes csalódás volt. Ugyan is mind a kettő jó vastag :D
    (Aliens könyvnél ez igen ritka)

  • Hát én nem csalódtam a Mindörökké éjfélben. Ritka rossz könyv, kb. mint az Erdendő bűn volt, sőt ez rosszabb. És még csak nem is az új Predator szaporodás miatt… ha csak annyi baj lenne, hajjaj…

  • # 33 1234 te beteg vagy de ténleg azért ez a szaporodási mod elég brutál szerintem és atol hogy hasonlitanak a hüllőkre atol még nem jelenti azt hogy nem szoptatják kicsinyeiket vagy nem nagy a mellük ez olyan mint a kacsacsőrü emlös az is tojásal kelti ki kicsinyeit még is szoptatja őket.

  • Én már elolvastam a DNA war-t és az eddigi Aliens és Predator könyvek színvonalának tudatában sztem nem a legjobb de kétségkívül szuper! Ajánlom mindenkinek!

  • Jah, láttam én is az Alexandra Online-on… csak nekem van olyan érzésem h nem ütik meg a mércét?

  • Hát, valóban nem a legjobb könyvek. Bár a DNS háborút most fejeztem be, és az nagyon tetszett! Élvezetzes olvasmány volt, és ez a nyomozós stílus egész jó benne. :)

  • Jééééé, három napja voltam fönt Budapesten és a Moszkva téri metróállomás egyik könyvesboltjában megpillantottam a Predator: Mindörökké Éjfél-t! Ott volt a kirakatban, eleinte gondoltam is rá, hogy talán megveszem… ma pedig feljövök az aliensonline-ra és a cikkek között csupa véletlen megtalálom ezt! Mik vannak… Mondjuk csodálkoztam volna, ha nem írt volna itt senki semmit egy új Predator regényről:) Az Aliens: DNA War azért nekem szimpatikusabbnak tűnik.

  • Tegnap vettem meg Debrecenben az Alexandrában a Mindörökké Éjfélt. Közel 350 oldal, még nem kezdtem bele, de már alig várom :) Remélem nem lesz csalódás számomra, mint a Túlélők. Na az olyan szar volt, hogy nem bírtam végigolvasni. A kétharmadánál letettem.

  • Hát, pedig a Mindörökké éjfél lesz akkora, ha nem nagyobb csalódás. :S Viszont a DNS háború nagyon jó, azt nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. ;)

  • én most vetem meg a DNS-háborút minjárt megyek és elolvasom.

  • Rykov! Kezdek neked igazat adni… még csak a 92. oldalnál járok a 375-ből, de már elég vacak. Amíg nem tett említést a predator univerzumról, a világukról addig egész jó volt. Ez a nemváltás elég baromság, holott a többi könyvben meg egyértelműen leírják, hogy vannak hím és nőstény predatorok is!
    Szerintem már csak kíváncsiságból fogom elolvasni…

    De ezt a John Shirleyt sem értem! Miért ír könyvet a Ragadozókról, ha nem ismeri a világukat?

  • Pénzért. :(

  • Bakker, akkor a szomszéd Irma-nénit miért nem kérik meg, hogy írjon egy Predator regényt?

  • Én csak a mindörökké éjfélt olvastam de az nagyon jó volt

  • Amúgy amikor most olvastam a többi kommentet szerintem nagyon is jól megcsinálta a predik világát SZERINTEM és ezért ne szeggyétek le a fejem.
    Bár az nagyon morbid volt amit Gerorgi művelt még szerencse hogy kinyírták de nekem megmarad a jó öreg Mannen remélem a mennybe jut és nem a pokolba ahova Summers kívánta hisz a hibáját kijavította am meg amúgyis a ragadozóktól volt. Bár most olvasom az Eredendő bűnt eddig egész jó de nem a legjobb és szerintem is a Perry könyvek a legjobbak megvan az egész trilógi a : humoros akciós és érdekes csak a Ripley egy android dolog abszult egy kicsit azt nem kellett volna beleírni.

  • Má nem azé de Rykov te mié letté ennek az ipsének a rajonkója nem akarlak megsérteni de énnekem nagyon nem jött be ez a marha má bocs bár azt nem értem akkor azt mié nem kritikázod ho Rykov tábornok zuhanet vagy 10 métert

    ELNÉZÉST HA MEGSÉRTETTELEK

Szólj hozzá te is

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!