Magyar kézben a Ragadozók!!!
A pletyka immár 99%-ban biztos, elvégre egy Robert Rodriguez kaliberű hollywoodi fenegyereknek hisz az ember fia. Plusz nem elhanyagolható tény, hogy a hírt az AICN tette közzé, amely igencsak járatos a filmvilágban! Robert már látta Antal legújabb filmjét, az Armored-et, és döntött: Antal Nimród rendezheti a Ragadozókat!
A Fox hivatalos közleménye még várat magára, reméljük a legjobbakat! HAJRÁ NIMRÓD!
Robert Rodriguez, a remake-nek indult, de időközben folytatássá vált Predators [Ragadozók] producere és írója bejelentette, hogy Antal Nimród rendezni a filmet, és elárult pár részletet is. Kiderült, hogy film egyik célja, hogy felelevenítse az eredeti sorozatot, és a lehető legtávolabb kerüljön az Aliens vs. Predator filmektől.
Rodriguez a következőket mondta a filmről:
„Csak nagyvonalakban beszélhetek a film történetéről, hiszen még mindig írjuk, alakítjuk. Az biztos, hogy egy nagyon erős csapat lezuhan egy Predator bolygóra, ahol elképzelhetetlen szörnyűségekben lesz részük (amik olykor nem a csoporton kívülről érkeznek). Ahogy az eredeti mozifilmnél is, a címnek dupla jelentése lesz. Az Aliens új oldalról közelítette meg az Alien elképzelést, és egy teljesen független mozi is egyben, mi is ezt akarjuk elérni a Predators filmünkkel.”
Antal Nimródról pedig ezt nyilatkozta:
„Először is, ami a személyét illeti, úgy látom nagyon erős a jelenléte, nagyszerű kommunikátor tele ötletekkel, és ha találkozol vele, egyből látod, hogyan képes a színészekből és a stábból kihajtani a maximumot, mindenkiből a legjobbat. Mindig is szerettem a Kontollt, ahol Antal bebizonyította, hogy mennyire találékony és eredeti rendező. Amikor láttam az Armoredot, lenyűgözött a nagyszerű akciójával és azzal, milyen jó szeme van a színészválasztáshoz. Quentin Tarantinora emlékeztetett, ugyanúgy képes dolgozni egy nagyon nehezen kezelhető csapattal, tele egyedi színésztehetséggel, látszólag megerőltetés nélkül. Tudom, hogy képes lesz a legtöbbet kihozni a témából, reményeink szerint kiemelkedően nagy dobás lesz. Tényleg egy karakterközpontú akciófilmet szeretnénk, hiszen ez az, amire az eredeti Predatorból is emlékszünk, és ezt még fokozni is akarjuk.”


Hangzatos nyilatkozatok. Nimródnak örülök és kíváncsi vagyok erre az új filmjére!
Háááát………HAJRÁ!!!!!!!!!
Kiváncsian várom. :)
“Az biztos, hogy egy nagyon erős csapat lezuhan egy Predator bolygóra”
ezek szerint a jövőben fog játszódni…
Am én is örülök Nimródnak.
Azért mindenféleképpen minőségi filmre számíthatunk. Az európaiak azért kitanulták a szakmát, ráadásul sokkal érzékenyebben bánnak a kamerával, rendezéssel és a karakterekkel.
Engem ez a mondat fogott meg : “Kiderült, hogy film egyik célja, hogy felelevenítse az eredeti sorozatot, és a lehető legtávolabb kerüljön az Aliens vs. Predator filmektől.”
Hát ha betartják, annyira szar nem lehet :D
Én se láttam nyugi, majd csak kiderül!
Mellesleg szerintem nem sok esélyük van az embreknek a bolygón xD Azért sem mert egy predivel is alig bánnak el, hát még egy egész bolygónyival :D Egyet mondok és ez pedig ez:
HAJRÁ PREDIK!!!!
engem már az se érdekel hogy ki csinálja a filmet majd, könyörgöm csak legyen már kész és hadd mehessek meg nézni -.-
sztem elég nagy megtiszteltetés az, hogy egy magyar ember rendezi a Predator folytatást. Úgy hogy érdekelhetne.
Serius Bennek teljes mértékben igaza van.
Amúgy meg az avp2-től szarabb filmet nem lehet csinálni úgy hogy már eleve előnyből indulnak
(mert sokan írtátok hogy lehet szar lesz Rodriguez miatt is).
Amúgy meg, hogy jó lesz vagy nem ez a Rodriguez féle forgatókönyvön múlik szerintem.
Remélem dicsérni fogja a film Predator kultuszt nem temetni.
Mennyi bőrt akarnak még lehúzni erről a témáról?
Még sem lehet nagyon erős az a csapat, ha lezuhan….
Magyar ember ide vagy oda lényegtelen, a művén lesz a hangsúly.
Vicces ez a beharangozás, hogy magyar a rendező, de hát ha így hozta a sors… Sok sikert neki, kíváncsi vagyok, nekünk meg sok türelmet.
Kedves Didus Péntek 13:11 rész, Elm utca: 7, Hellraiser: sok, Rocky: 6, Fűrész:5, Terminator: 4
Akkor egy két részes fimből mért ne készülhetne több?
Barátok közt: 4800 rész.
Készülhet, mert miért ne? De nem értek abban egyet, hogy mindent csak lezuhanással lehet elkezdeni, még mindig erőltetik ezt a AVP témát… Könyvben tökéletesek, de sajnos sosem fogják tudni visszaadni ugyanazt a filmvásznon, mint a könyvekben. Ez lehet túlzás, de én így látom. A Péntek 13…. Minél többet készítettek, annál rosszabb is lett, Rocky részek meg jók voltak, ahogy voltak, arra is kíváncsi vagyok mikor jön a 100. rész…..
Lényeg a lényeg, ahhoz hogy igzaán komoly legyen, mindenképpen el kell ahgyni belőle az emberközpontúságot meg a sajnálatot :)
Az AVP témát tényleg ne erőltessék, Straussokkal főleg ne, de viszont egy Predator rész belefér.
Filmvásznon is vissza lehet adni azt amit könyvben: Gyűrűk ura :)
A titka pedig jó rendezés.:)
Én Didussal egyet értek és nem sok esélyt látok, hogy a Predators majd olyan jó kis film lesz…Pedig anno az AVP-R-nél mennyire bizakodtam a filmben…:S
“Kiderült, hogy film egyik célja, hogy felelevenítse az eredeti sorozatot, és a lehető legtávolabb kerüljön az Aliens vs. Predator filmektől.”
Bízom benne, hogy tényleg így lesz! ;) És abban is bízom, hogy Antal Nimród nem egy Strauss-fivérek által rendezett “filmet” csinál, hanem megmutatja a foga fehérjét :D Persze nem csak rajta múlik, ott van a sztori, színészek stb. De egyenlőre bizakodom. Reméljem büszkék lehetünk majd arra, hogy egy magyar rendezte a Predators-t! ;) Az AVP-R-től már csak jobb lehet… Szóval hajrá Nimród! :)
Nem tudom …
Nekem tetszett a péntek 13 sorozat..bár lehet azért mert tinédzser voltam amikor megnéztem. Egy szó mint száz isteni mellek és isteni gyilkosságok vannak abban a sorozatban. :D
De vissza a témára. Én azok közé az emberek közé tartozom, akik azt mondják az AVP filmek jók voltak. Csak egy hiányzott még belőlük. Az a + félóra sztori. :D A látvány az tökéletes volt. De ha így nézzük nekem ez már a Predator 2-ben is hiba. Egy fél óra + történetet elbírt még volna a film. És itt nem akciót mondok, hanem történetet filmbeli csavarokat.
Nos a hír alapján egy történetet gyorsan össze dobok ide. :D
A drog. A drog mindig problémát jelentett. Most is ez okozta a bajt. A U.S.S. Hercules fedélzetén a főgépész kemény drogos volt. Talán ha indulás előtt nem lövi be magát a sereg büszke óriása a Hercules nem zuhan le. Igazából senki nem tudja mi történt. Az egész történetet egy zavarodott túlélő mesélte el. Egy idegen bolygóra zuhantak, amely nem volt benne a földi nyilvántartás rendszerében. A “Butchers” tengerész gyalogos század tagjai már csak arra ébredtek, hogy a hibernáló kamrájuk vészrendszere éleszti őket. És ekkor kezdődött a rémálom. Egy égő pokolban voltak. Mire elhagyták a Hercules roncsait a század létszáma csak egy szakasznyira olvadt. A maradék elfüstölt. Lassan túltették maguk az első sokkon. Össze gyűltek és nekikezdtek újraszervezni magukat. A roncsok közt fel állították az ideglenes táborhelyüket. Ahol kikel várniuk a mentőcsapatokat. Azonban…. a fák között a dzsungelban volt valami. Valami nem természetes. Nem tudták, hogy mi. De a csatatéren szerzett tapasztalatok alapján mind érezték. Mikor bizsereg a hátad közepe… tudod, hogy figyelnek, de nem tudod, hogy honnan. Főleg Billy érezte. A csapat indián származású felderítőjeként folyton ezekkel a szellem világ dolgokkal jött. De a srácok bíztak az ösztöneikben. Azután… az egyik nap reggel arra ébredtek, hogy hárman közülük meghaltak. A lábuknál fogva voltak fel lógatva, és meg voltak nyúzva. Borzasztó és bűzös látvány volt. Mindenfelé a halál édes szaga terjengett. Pedig nem régóta voltak halottak…
hmmm inkább nem folytatom. :D
De egy kis fantáziával és egy kis oda figyeléssel egy remek remake elemekkel tűzdelt szörny mozit lehet csinálni. És valljuk be Rodrigez nem csinál rossz filmeket. A lávalány és cápafiú egész aranyos volt. :D
Én inkább attól félek, hogy nem hagynak ezeknek a tehetséges embereknek időt a film rendes befejezésére. Nem kell ismert színész a filmbe. Egy sem. A sztár gázsit inkább fordítsák a filmre. :D
Mellékesen örülök Nimródnak. Pár hete az IMdb-n még valami német rendező volt ki írva mint rendező. De már a Nimród van. Már csak azért imádkozom, hogy ne legyen benne kismillió vágás az akció közben. Ami bár dinamikusságot sugároz szerintem zavaró mert nem látom a moziban, hogy mi történik. Sok nagy totált akarok és hosszú vágás nélküli jeleneteket. Nem akarok epilepsziás rohamot sem kapni a sok villódzó vágás miatt.
Bár túl sok mindent akarok.. meg kellene elégednem két hotdoggal és egy pohár kólával. :D
Szó szó én olvasom a Bűnös bolygót ti meg gondolkozzatok a filmeken :D
Első 100 oldal laza remélem durván beindul.
Ez a film biztos fantasztikus lesz.
A film tiszteletére: ˝…….és mert az egész galaxisban sem találtak becsesebb kincset az értelemnél, ennek születésénél bábáskodtak mindenütt. Ők lettek a csillagmezők földművesei; vetettek és néha arattak. És olykor, ha kellett, könyörtelenül gyomláltak is.,,
( Arthur C. Clarke: 2010. Második űrodisszeia)
Szerintem jó hogy egy magyar rendezi a filmet. Csak remélem nem fogja úgy elcseszni Nimród mint a Strauss-fivérek a AVPR-t.
Hát, a Baljós Árnyakban ugyan nem magyar volt a Rendező (:)), de az egyik katona (is) Magyar volt!!! :)
MAGYAR FILMIPARI FORRADALMAK! :D
Bízzunk a magyarok erejében. :D Szerintem még jó is kisülhet ebböl a dologból. legalábbis a sztori sztem nem rossz. Ja és a neten már lehet utalásokról olvasni hogy mi lessz az AVP 3 és 4 filmek sztorija. :D
Nimródnak tényleg voltak jó filmjei, de alapvetően a magyar filmek elég gyengusok, de ha össze tudják jól válogatni a színészeket /talán még Schwarzit is néhány jelenet erejéig/ és kapna egy jó zenét, meg a predik megkapnák a régi hangeffekteket, akkor nagy baj nem lehet a fimmel.
Az utóbbi időkben volt szerencsém nagyon jó magyar filmekhez. Ilyen volt a Kontroll, az első Üvegtigris, a Valami Amerika és a Nyomozó. Valami zseniális. Szóval nem kell elásni a magyar filmeket, akadnak gyöngyszemek!
én is örülök h végre lassan 20 év után hozzá nyúlnak a predatorhoz….
Lássuk be…az avp nem volt valami nagy cucc….még az első része tetszet, de a requiem…SHIT
és persze örülnék ha a filmben elhangzana a híres: (You’re one ugly mother fucker) mondat (akik már látták a predator 1 vagy 2-t angolul azok értik miért írtam:D)