KRITIKA: ALIENS (ALIEN4) Trilógia 2. – Lidérces Utazás (A Magyar Szó)

Amióta megszületett A nyolcadik utas – a halál, avagy az Alien 8 sorozat első része, már számtalan filmváltozat, regényes és képregényes feldolgozás és folytatás látott napvilágot. A téma, úgy’ látszik, kifogyhatatlan, mindig marad még mit hozzátenni, vagy éppenséggel elvenni belőle. Mindig akad még egy-két bőr rajta, amit a kiadók, filmforgalmazók és egyéb érintettek alkalom adtán lehúzhatnak róla. A Szűkíts Kiadó néhány hete Steve Perry Lidérces utazás című regényét dobta piacra, ezzel is gazdagítva az Alien-impérium szövevényes mitológiáját, s mára már átláthatatlanná duzzadt történetvezetését. Perry’ regénytrilógiájának most megjelent második kötetében az emberiség egyik talán „legöngyilkosabb” kalandjáról visszatérő túlélők néznek szembe itthon, már a Föld nevű bolygón, a rájuk vadászó idegenekkel. Történt ugyanis, még az előző részben, hogy az emberek támadást intéztek az idegen lények szülőbolygója ellen, s csúfos vereséget szenvedtek, folyt megint a vér, repültek a végtagok minden irányban. A Lidérces utazás három főhőse, Wilks, Billie és Bueller pedig most, a második részben, a vesztes csata után tér haza a világűr távoli, kiszámíthatatlan pontjáról. S ekkor még nem is sejtik (persze, mert azt a kötet végére kellett hagyni…), hogy a rakományuk maga a halál, amivel idővel majd szembe kell nézniük… Mintha ez a történet-apró eltérésekkel – valahonnan már ismerős lenne… Aki emlékszik még Sigourney Weaver kiváló alakítására az Alien-filmekben, vagy olvasta azok irodalmi eredetijét, ezeken a dolgokon már cseppet sem fog meglepődni. Könnyű kis rémséges olvasmány ez a kötet unalmas percekre, amelyeket már végképp nem lehet másképp eltölteni. Csak fanatikusoknak ajánlható.

s-K
Magyar Szó, 2005. október 21.

Az eredeti cikk: