Aliens Online
/ Könyvek / ALIEN - Filmregények /
Aliens: A Bolygó Neve: Halál
“A nyolcadik utas a halál közvetlen folytatását tartja kezében az olvasó. A mélyálomban fekvő Ripley – Jones macskájával – immár évtizedek óta a Föld felé tart: A veszedelmes bolygón ahonnan Ripley ugyan menekült, de ahol társai elpusztultak, időközben emberlakta bányásztelepüléseknek adott otthont. A “gyarmatosítás” a Társaság ötlete volt.
És egyszer csak minden kapcsolat megszakadt a bolygó és a Föld között.
A “szörnyügyekben” járatos Ripley rövid lelkitusa után vállalja, hogy visszatérrémálmai színhelyére, és – egy szuper űrkommandó tagjaként – ismét felveszi a harcot az eleven emberi testekbe petéző idegennel.”
Galaktika Fantasztikus Könyvek (1988)
Alan Dean Foster: ALIENS (1986)
ISBN 963 11 6318 0

Nos emlékszem mikor ez a könyv megjelent. Ugyanis akkor még én olvasni is éppen megtanultam. Magyarországon persze abban az időben terjedtek el az első videólejátszók. Így került ez a film a bolygó neve halál a családi kazetta gyűjteménybe. Persze 8 évesen inkább még csukott szemmel és bedugott füllel néztem elsőnek végig A FILMET. De a bátyámnak már akkor tetszett ezért rögtön akkoriban megvette könyvben is apánknak ajándékba. Ez lassan 20 éve volt. Azóta a könyv része a legféltettebb személyes könyvtáramnak. Csak sajnos már a borítón meglátszik az idő múlása. Kicsit rojtosra olvastam a könyvet. Alapmű. Valamint a mai fércművekkel szemben 100-ik olvasásra is izgalmas és jó. Sőt talán még benne van az a 1988-as Ripley-es naptár is amit könyv jelzőnek használtunk hozzá. Olvastam azóta már rengeteg Alienes könyvet…de EZ, EZ A LEGJOBB.
;)
Nálam is hasonló helyzet lép fel, anno az m1-en láttam kissrácként az Alienset, na az aztán mind lelkileg mind testileg nagyon meghatott. Utána következett a könyv – ami persze hogy jobb a filmnél.
A filmesített könyvek és viceverza alapján naná hogy a könyv a jobb.
Nomeg a képregényket se felejtsük el, de bejön nekem a Bolygó neve Halál képregényváltozata is.
Ez a legjobb és legizgalmasabb Alien könyv!
Csatlakozok az előzőkhöz, manapság valószínűleg tényleg nem lehet már ilyen jó Alienes könyveket olvasni, csak azt sajnálom, hogy a filmet előbb láttam, így már a történet is csak kevés meglepetéssel tudott szolgálni,de az a kevés jelenet, ami valószínűleg bent van a film vágatlan verziójában rásegített az egyre gördülékenyeb olvasásban. Igaz a könyv első 1/4 rész kicsit uncsi, meg kb a felénél jelennek meg a kifejlett idegenek először, ettől függetlenül kétségtelen, hogy az egyik legjobban összerakott Alien könyv., melyben a katonák közti beszólások néhol vannak olyan ütősek, mint egy pofás akciójelenet.
Én a TV3-an láttam kis srác koromban az Alienst hajnali egykor titokba!
Utána nem bírtam jó pár napig aludni!:D
A könyvet utólag olvastam de nekem a 4 Alien közül ez a fav.
A KEDVENCEM!
valóban..ilyen tekintetben A.D. Foster viszi a prímet, mind a könyv mind a film zseniális, örök legenda marad…
Én ma szereztem meg ezt a remek művet.A könyvtárból már legalább 100x kivettem de végre megvan sajátban is. :) Ez a 9. darab könyvem.Én is a TV3-on láttam először, szintén titokban…