Aliens Online / Képregények / ALIENS, PREDATOR - Magyar kiadások /
Aliens #2: SZEMFÉNYVESZTÉS ÉS KÍSÉRTET

Ahogy az ember újabb és újabb bolygókat hajt uralma alá szerte a galaxisban, úgy kell szembesülnie azzal a ténnyel, hogy az Idegenek „elkísérik” őt a világűr legtávolabbi zugába is. És bár a találkozás eddig még mindig katasztrófába torkollott, a kevélység, a mohóság és a hatalomvágy újra meg újra arra sarkallja az embert, hogy a saját céljaira, vagy éppen mások ellen próbálja meg kihasználni a xenomorf lényeket.

Ebben a játszmában egyvalamit nem szabad sem elfelejteni, sem alábecsülni: az Idegenek soha nem csituló, el nem apadó, könyörtelen vérszomját, és az ember örök, elvakult, monumentális ostobaságát.

Végső soron ez a témája a jelen kötetben szereplő két – egy hosszabb és egy rövidebb – Aliens-történetnek is, melyeket a képregényes szakma elismert alkotói írtak és rajzoltak.

  • ALIENS: SZEMFÉNYVESZTÉS (ALCHEMY)
    írta: John Arcudi, rajzolta: Richard Corben, színek: John Pound és Stuart Hiner

  • ALIENS: KÍSÉRTET (WRAITH)
    írta: Jay Stephens, rajzolta: Eduardo Risso, színek: Chris Chalenor

Ár: 2480 Ft
Terjedelem: 96 oldal
Tervezett megjelenés időpontja: 18. Képregény Börze
Kiadó: Cartaphilus
A képregény fórum témája a Kepregeny.Net-en


Eredeti borítók: Alchemy #1-3 és Wraith


Kritikák:

Oldalak: 1 2 3 4

14 hozzászólás

    Nem a kedvenceim, de hát ennek is örülni kell. Ráadásul ha sokan megvesszük, biztos előáll a kiadó egy-két ütősebb darabbal is. Amúgy nem rosszak.

  • Örülök neki! Csak jöjjenek a kiadások szépen sorban:)))

  • Várjuk szeretettel! Egy vételem már biztosan lesz a börzén!;)

  • Azt csiripelik, hogy ma ment nyomdába, úgyhogy kizártnak tartom, hogy ne lehetne kapni börzén. Gyertek, vegyétek! ;)

  • Remélem utána gyorsan a boltokba kerül.

  • Ha börze előtt kezdik terjeszteni, nem kizárt, hogy ugyanakkor kikerül, egyébként kb 2 hét, de szerintem inkább november…

  • Addig majd csak kibírjuk valahogy. Egyébként azt nem lehet tudni, hogy az Üvegfolyosó beváltotta-e a kiadó hozzá fűzött reményeit?

  • Szerintem ha buktak volna, akkor ez nem indul nyomdába.

  • király!!!ennél má’ csak avp és predátor képregények lennének jobbak!

  • vegyél ilyet! és lehet, hogy egy év múlva kapsz olyat! (is!)

  • Megvettem! de még nem olvastam el mert, karácsonyra kapom…
    De belenéztem és jónak tűnik… vegyétek meg ti is!

  • Láttam ezt is és az üvegfolyosót is a Duna Pláza féle Alexandriában kétezer ft-rt, ebbe beleolvastam de valami iszonyat * az egész :(

  • jön ki 3. ?

  • Február/március környékén kiderül…

Szólj hozzá te is

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!