Aliens Online / Játékok / ALIENS vs PREDATOR 2. + PRIMAL HUNT (PC) /
AVP2 – PC Format kritika

A LÉNYEG

(PC Format) HalfLife egész délelőtt, aztán Aliens vs Predator délután, és az ember szinte biztosan a kórházban köt ki estére, heveny szívproblémákkal. Az AvP előre megjósolhatatlanul adagolta a rettegést és azért lehetett olyan sikeres, mert a szerencsétlenül felépített konkurens horror-játékokkal – például a Nocturne-nal – ellentétben egyáltalán nem volt kiszámítható: a riválisokat ugyanis pontosan ez taszította a nevetségességbe.
Kétségbeesetten kapaszkodtunk a billentyűzetbe, és sohasem tudhattuk milyen rémség leselkedik a következő sarok mögött – az AvP emiatt volt képes felnőtt emberekből is kétségbeesetten motyogó idegroncsot csinálni. A gőzben úszó alien fészkekben játszódó, három fajt felvonultató multiplayer menetek eközben új dimenziókkal gazdagították a deathmatchet.

Most pedig – egy bizonytalan híreszteléseket és szívbemarkoló fotókat hozó év után – megérkezett a rémálom nagy-szabású folytatása.

A KÖRÍTÉS

A második rész elkészítésére a brit Rebellion helyett az amerikai Monolithot választott a Fox. A csapat nehéz feladatot kapott: meg kellett őrizniük az eredeti kinézetet és hangulatot, miközben a játék vadonatúj engine-t kapott.
Nem hiába: a nagy vitákat kiváltó Lithtech engine eddigi legjobb teljesítményét nyújtja, kihasználva a mimika-animáció nyújtotta lehetőségeket a karakterek életszerűbbé varázsolásához – a Max Payne egyik legszembetűnőbb jellegzetessége pontosan ennek a hiánya volt. A mozivásznon valaha felbukkant legszívósabb teremtmények, nevezetesen a villámgyors, méretes Alienek hátborzongatóan realisztikussá kezdenek válni, miközben a hatalmas nyílt térségek – a sötét lelkű predátorok vadászterületei – olyan elemmel gazdagítják a játékot, amelyet a klausztrofóbikus eredeti kénytelen volt nélkülözni.
Az ígéretek szerint a második rész sokkal erősebb történetet vonultat fel, és mindent bevet a hamisítatlan HalfLife stílusú játékélmény reprodukálására – vagyis rejtvényeket kell megoldanunk, és jó néhányszor kell számítógépeket használni.

A KULISSZÁK HÖGÖTT

Az AvP csapat komoly munkát fektetett a filmek világának minél valósághűbb felidézésébe, felhasználva az alien és predator legendárium összes elemét.
Nézzük például az Alien fejezet első pályáját, ahol az irányítással való küzdelem közben határozottan úgy érezzük, átalakulással fejlődő szörnyetegünk béna, a karmai semmire sem jók, és idegesítően hamar elpusztul. Ez nem tervezési hiba, hanem a készítők tudatos húzása: belegondoltatok már milyen lehet az arcra tapadó, éppen csak kikelt lény élete?

Egy olyan újdonság is felbukkan, amelynek hiányát az első részben ugyan nem vettük észre, de amelyre tudat alatt mindig is vágytunk. Ez nem más, mint a rakodógép – az a hatalmas sárga masina, amelyet Ripley A Bolygó neve: Halál űrhajón játszódó párbajjelenetében használt, és amely az AvP-ben csak díszletként szerepelt. Most használatba vehetjük. Egyben jó indok arra is, hogy Alienek hordái induljanak rohamra ellenünk.

Az AvP nem is lenne AvP látványos vérontás nélkül, Ahogy William Westwater, a Monolith munkatársa megfogalmazta: “Nincs rémületesebb annál, mint amikor Alienek és Predatorok vadásznak az emberre. Ha megállsz, meghalsz.”

(PcFormat) Végy két jobb sorsra érdemes filmlicencet, egy klasszikus játékot, és fújd le róluk a port…

Vértől csöpögő, borotvaéles karmok. Hatalmas, pusztító fegyverek. Álcázó berendezések és lenyúzott tetemek – csak néhány kedvenceink közül. Kinek kell a szeretet, a barátság és a boldogság? Mindnyájan az Alienen és a Predátoron nőttünk fel, és undorral fordítottunk hátat nekik, mint egy idegesítő, beseggelt rokonnak az esküvői szertartáson, amikor másodosztályú folytatásokban vállaltak szerepet. Az Alien vs Predator 1 talán nem volt megdöbbentően eredeti, de hosszú idő után az első élvezhető momentumot jelentette mindkét címadó sorozat életében.

Hármas licenc

Három, Quake III-ban, Deus Exben és Max Payne-ben gazdag év után megérkezett a folytatás. A koncepció és a megvalósítás nagyjából változatlan – három hadjárat (Alienek, Preadátorok, Tengerészgyalogosok), a filmek kulcselemeinek gondos reprodukálása és egy cseppnyi rémület – a technikai haladás azonban fejlettebb grafikák és jóval nagyobb léptéket eredményez.
A fejlesztőváltás a brit Rebellionról az enginegyártó Monolithra nem hagyott sok nyomot a játékon, és a változtatások többsége is a javára szolgált. Az AvP2 nagyszabású, intenzív és viszonylag ijesztő. Ezen kívül valószínűleg az egyetlen PC-s program, amely a lehető leghitelesebben a legtöbbet hozza ki egy filmlicencből.

Jó munka

A tengerészgyalogosok küldetései a leghagyományosabbak – a leginkább Quakeszerűek, ha úgy tetszik. Valaki azonban nagyon odafigyelt a részletekre, a történet ugyanis egészen magával ragadó. A fejlesztők szégyentelenül és bőségesen kölcsönöznek a Half-Lifetól, így aztán minden a helyén van a hatalom mérhetetlen romlottsága miatt hirtelen ránk támadó bajtársaktól egészen addig a pályáig, ahol mindenképpen elfognak és elveszik az összes felszerelésünket. Viszont annyira jól írták meg dolgot, és annyira profin helyezték el az Alien kontextusban, hogy felesleges a morgás. Ez a legjobb Half-Life jellegű játék a Half-Life megjelenése óta, és sokkal sikeresebben kelt feszült és paranoiás hangulatot a hivatalos add-onoknál (az Opposing Force-nál és a Blue Shiftnél).

A klasszikus ellenfelek csak még gazdagabbá teszik az egészet, a csodálatos előre megrendezett jelenetek pedig – például egy előretolt állás, amelyet percekkel megjelenésünk előtt pusztított el egy Predátor (frissen megnyúzott hullákat és az égből lehulló lángoló járműveket hátrahagyva egy hatalmas külső helyszínen) – sikeresen álcázzák a játék linearitását.

Éljen az Alien!

Az AvP2 melletti legjobb eladási érv természetesen a legendás moziszörnyek irányításának lehetősége. A Doom típusú “magányos harcos megmenti az univerzumot a gonosz szörnyektől egyre nagyobb fegyvereket használva” klisé halálosan unalmassá válhat, így aztán kellemes változatosságot jelent a félméteres karmok és az álcázóberendezések másik oldalára kerülni.

Különösen az Alien kidolgozása sikerült részletgazdagra (arcratapadó és mellkasból kitörő lény, több száz tojás és az Alien3-ban látott béna kutyaszerűség). Az ember biztosra veszi, hogy a fejlesztők erotikus álmaiban rendszeresen felbukkan James Cameron és Ridley Scott. Az első rész trükkös irányítási rendszerét kicsit leegyszerűsítették, és a furcsa halszem-perspektíva is kimaradt – kár a különlegességekért, a pályákat azonban ettől függetlenül még mindig egy világ választja el a megszokott FPS-ektől. A játékélmény leginkább a Thiefet idézi: lopakodás; gyilkolás kizárólag közvetlen közelről; villámgyors elhalálozás ha ostoba módon nyílt területre merészkedünk. Az egyetlen igazi problémát a némileg gyenge Alien MI jelenti: a szörnyek nem használják elég gyakran a falakat, és hajlamosak megakadni a kanyarokban. Az akció azonban annyira fékevesztett, hogy mindez szinte fel sem tűnik.

Vadászat ebédidőben

A Predátorok hadjárata nem annyira magával ragadó, mint a másik kettő, viszont dicséretet érdemel azért, hogy az első résznél hűségesebben próbálja visszaadni a film jellemzőit. Rengeteget ugrálhatunk a fák tetején (a speciális erőugrás segítségével) és vagonnyi lenyúzott tetemmel találkozunk (bár ezeket nem mi gyártjuk). Kezdettől fogva érződik, milyen lehet egy hihetetlenül erős, szint megállíthatatlan vadász élete, hiányzik tehát az Alien és a tengerészgyalogos hadjárat fokozatossága. A Predátor igazából multiplayerben remekel. Ez az AvP2 egyik legjobb része, amely néhány hétig biztosan uralta a PCF munkatársak ebédidejét – próbáljátok ki ti is lemezmellékletünk segítségével. A középpontban a deathmatch áll, bár szép választékot kapunk alternatív lehetőségekből is (vadászok és prédák, evakuálás megszabott idő alatt, tag-you’re-it), a karakterek változatossága és a fantasztikus helyszínek pedig hihetetlenül sokad dobnak a játékélményen.

Az AvP2 nem nevezhető forradalminak – jól ismert elemek gyűjteménye, amelyeket azonban annyira tökéletesen ötvöztek és egyensúlyoztak ki, hogy végül elbűvölő Frankenstein született. Kit érdekelnek mostantól a filmek?

Pro és kontra

Stílusos és változatos – tetőtől talpig
Béna Ailen MI, a grafika lehetne jobb is