A Terminátorban szörnyszerepre kárhoztatott Arnold Schwarzenegger ez alkalommal végre lényének jóságos oldalával fordulhatott nézői felé.

Igazán disznóság a kritikusi fanyalgás, amikor pedig A ragadozóban a kemény pillanatok mellett „a mély emberi érzések is jelen vannak” (így az izomkirály), csakhát ebben a rémes történetben ez a vérnõszõ jóság borzaszt el leginkább. Mert hiszen éppen az a rettenetes bennünk, hogy a zord külsõ alatt is érzõ szív dobog. Történelmünk vérkataraktáin tiszta lelkiismerettel evezünk át, mióta világ a világ. A gyilkosok kisfiús mosollyal bámulnak a kamerába, a katonák, míg nem ölnek, ölelnek.

A szûkszavú Dutch õrnagy Vietnamban edzõdött szuperkommandósai is derék legények, ebben a csapatban aztán nincs elidegenedés; egy mindenkiért, mindenki egyért. Hogy az imént mészároltak halomra (valahol odalenn Amazóniában) egy õserdei gerillatábort? De hisz az „jó mulatság, férfimunka volt”. Hát éppen ez az.

Mert a csillagok közül idevetõdött Predátornak ugyanilyen jó mulatság szuperkommandósokra vadászni. A rendezõnek természetesen eszébe sem jut, hogy a trófeáit dédelgetõ szörnyetegben mély érzésû martalócai ikertestvérét lássa. A kommersz rémségek kicsiny boltjában mitõl sem félnek jobban, mint hogy valódi ijedelmet okozzanak a vásárlónak. A ragadozó marad aminek indult: G. I. Joe-reklámnak, a férfias vérontás glancos katalógusának.

filmvilag.hu – Schubert Gusztáv