Azokat a jeleneteket, ahol a Predator egyik fáról a másikra hintázik, elõször egy piros, speciális kosztümbe bújtatott majommal akarták felvenni. Azonban ezt az ötletet el kellett vetniük, mert a majom mindig le akarta szedni magáról a kosztümöt.

Németországban a filmet betiltották a mozikban, arra hivatkozva, hogy a film vágatlan változata nem alkalmas nyilvános vetítésre vagy eladásra. Éppen ezért a film televízió és videó változatából hiányoznak részek. Majdnem minden erõszakos jelenet ki van vágva, néhány jelenetet pedig teljesen kivágtak (például azt a jelenetet, ahol Dillon keze leszakad).

A Predator álkapcsának ötlete James Cameron-tól származik.

A film nagy részét “Hunter” cím alatt forgatták, amelyet csak akkor változtattak meg “Predator”-ra, amikor a lény konstrukciója megváltozott. Az eredeti “Hunter” model egy nagy lény volt hosszú nyakkal, kutya formájú fejjel és egy nagy szemmel a közepén. Stan Winston azonban változtatott rajta, és ezután kapta meg a “Predator” nevet és ezzel együtt a film címe is megváltozott.

Két vízesést használtak a film csúcspontján, amelyek a mexikói Palenque falu közelében találhatók.

A film végén látható néger helikopter pilóta Kevin Peter Hall, aki a “Predator” szerepét játszotta a filmben.

A film eredeti ötlete egy viccbõl származott. Valaki azt mondta, hogy Rocky Balboa-nak már meg kellett volna küzdenie E.T.-vel is.

Már két embert is kormányzóvá választottak a filmben szereplõ színészek közül. Jesse Ventura (Független) 1998-ban lett Minnesota kormányzójává választva, míg Arnold Schwarzenegger (Republikánus) 2003-ban lett Kalifornia kormányzója. Még a filmben szereplõ Sonny Landham (Republikánus) is folytatott egy sikertelen kampányt a Kentucky kormányzója címért 2003-ban.

A stúdió nem akarta megengedni McTiernan rendezõnek, hogy szélesvásznú anamorf képpel forgassa a filmet a bonyolult optikai effektek miatt. Megtorlásképpen, a rendezõ hozzáadott egy anamorf verziót a film nyitó 20th Century Fox logóhoz, melyet észrevehetõen megnyújtott a képernyõn.

Sonny Landham csak egy feltétellel dolgozhatott ezen a filmen: a biztosító cég ragaszkodott egy testõrhöz Landham számára. Nem a színész biztonsága érdekében, hanem hogy a színésztõl védjen meg mindenkit, mert hajlamos volt a verekedésekre.

A filmben Hawkins alakítója, Shane Black a való életben író. A producer azt akarta a rendezõtõl, hogy ügyeljen Black-re, mert ez volt az elsõ filmje.

A mexikói forgatási helyszínen a rendezõ nem evett (talán a betegségtõl tartva), így jópár kilót lefogyott.

A rendezõ eltörte a csuklóját a forgatás alatt, de ennek ellenére folytatta a munkát.

A rendezõ annak ellenére alkalmazta R.G. Armstrong-ot, hogy túl öreg volt a szerepéhez, csupán ezért, mert kedvelte õt. A színész sok sminket viselt, hogy némileg eltakarják korát.

A Predator vére tömeggyártási cikk lett és játék áruházakban volt kapható.

Schwarzenegger szivarja nem gyulladt meg a film elején, így a füstöt az effekteseknek kellett megoldaniuk utólag, digitálisan.

Jesse Ventura megörült, amikor az öltöztetõktõl megtudta, hogy a karja 1 hüvelykkel nagyobb, mint Schwarzeneggeré. Ezután azt javasolta Schwarzeneggernek, hogy mérjék le a karjukat, a nyertes pedig egy üveg pezsgõt kap. Ventura vesztett, mert Schwarzenegger mondta az öltöztetõknek, hogy verjék át Venturát, és mondják azt, hogy nagyobb a karja.

Schwarzenegger több kilót leadott a forgatás megkezdése elõtt, hogy alkalmasabb legyen szerepére.

1988-ban a filmet “Oscar” díjra jelölték a “Legjobb Vizuális Effektek” kategóriában.

Szintén 1988-ban a film négy jelölést kapott a “Saturn Award”-on. Ez egyik jelölést a “Legjobb zene” kategóriában Alan Silvestri meg is nyert. A második jelölést a “Legjobb színész” kategóriában Arnold Schwarzenegger kapta. A harmadik jelölést a “Legjobb speciális effektek” kategóriában Joel Hynek, Stan Winston, Richard Greenberg és Robert M. Greenberg kapta. A negyedik jelölést a “Legjobb Science Fiction Film” kategóriában kapta a film.

Forrás: http://vandamme.atw.hu/