ALIEN3 – Kisalföld 1992. (Halál a harmadik hatványon)

Belőlünk tört elő 1979-ben, 1986-ban örökre eltűnt, s 1992-ben bekövetkezett amitől a legjobban féltünk: újra megjelent az Idegen.

Hiába robbantotta fel Ripley (Sigourney Weaver) az egész bolygót az Alien 2 (A bolygó neve: Halál) című filmben, az idegborzoló történet főhősének újra meg kell küzdenie a lénnyel, aki a Tökéletes Organizmus, minden körülmény között harcra, pusztításra kész, túlélésre programozott gyilkológép. A magányos nő a harmadik részben (A végső megoldás – Halál 3) hazafelé hajózik a végtelen űrben, amikor egy hihetetlenül erős karom szétpattintja hibemálókamrájának üvegét. Az űrhajón megszólal a vészsziréna és az álom véget ér. Ripleynek ismét lábra kell állnia, hogy harmadszor is szembenézzen a félelemmel. Egy kietlen, már-már lakatlan börtönbolygó egykori foglyai találják meg a sérült kabint és viszik be telepükre, azzal a valamivel együtt.

A Nyolcadik utas a Halál forgatása óta csaknem 15 év telt el. A szereplők is sokat változtak. A fiatal lány helyett, aki a túlélésért küzdött, mára egy cinikus, partnerét csak egyetlen “valamiben” megtaláló, kopaszra nyírt fejű Ripley néz le a filmvászonról. Az idegen sem az, akit az első részben megismerhettük. Kicsit karcsúbb lett, kicsit magasabb, de még sebezhetetlenebb, még vérszomjasabb. A nézők talán az egyedüliek, akik ugyanazt érzik, tapasztalják, mint az első résznél. Borzongást egyfolytában.

A tökéletes illúzióról olyan stáb gondoskodott, melynek a munkáját a Csillagok háborúja, a Terminátor, az Űrszekerek, a Szellemirtók fémjelezték. Szinte minden poszton, a kameramantól a látványtervezőig a világ legjobbjai találhatók meg. Talán csak a rendező neve hat ismeretlennek a mozi világában. David Fincher első opusza a Halál 3. Ám korábban már bizonyított a videoclipek világában. Olyan sztárok képiesített zenéi fűződnek nevéhez, mint Madonna, Paula Abdul és Steve Winwood. Minden összejött tehát ahhoz, hogy az első két rész sikerét akár túlszárnyaló alkotás szülessen.

Ennek a mozinak nemcsak képe, hangja, de szaga is van. Olyan illata, amely bekúszik mindenki ingébe, s addig ott is marad, míg meg nem jelenik a vége felirat. Sigourney Weavert már jelölték Oscar-ra a második részben nyújtott alakításáért, s talán idén újra ott lesz a várományosok között. Nem érdemtelenül!

F. Gy.
Kisalföld 1992. október 6.

Az eredeti cikk: