Megérkezett a Halál és a Vadász közös sztorija. A történet zagyva, és meglehetősen röhejes. Hollywood ismét megmutatta, hogy a lentnél, mindig van lejjebb, mert az alkotók fejében, már kevés az új ötlet.

Istenem, mit vétettünk, hogy erre kárhoztattunk? Bevallom õszintén, hogy ilyen filmet még nemigen láttam, amit semmi jóval nem tudok jellemezni. Nekem már attól felállt a szõr a hátamon, ha meghallottam azt a szót, hogy Alien.

A Haláltól való parám gyerekkoromhoz kapcsolódik, amikor stikában kisurrantam a szobámból, és monoton hangú alámondásos szinkronnal néztem, ahogy az a taknyos, nyúlós anyagból lévõ szörnyûség gyilkolássza az ûrhajón a szerencsétlen embereket. Tehát, Alien már rég nem tartozik a kedvenceim közé, még akkor sem, ha az a film a maga korában kultfilm volt.

A Predátor, azaz a Vadász pedig a másik fele volt – leszámítva a zombikat – a nem kedvelt lényeimnek. Most, hogy így utána gondolok, akkor azt, ha jól emlékszem, nem is értettem igazán. De mentségemre szolgáljon, akkor még igencsak tojáshéjas volt a hátsó részem.
De ennek ellenére, megpróbáltam elõítéletektõl mentesen, nyitott elmével beülni a moziba. És vártam. Sajnos nem csalódtam kellemesen. Egy olyan banális sztorit sikerült összehozniuk az alkotóknak, hogy néha már a röhögõ görcs tört rám, ahelyett, hogy megfeszült izmokkal, izzadva rettegtem volna, hogy mi lesz a következõ jelenetben.

“Zs” kategóriás színészek, zagyva sztori, kicsit röhejes képi világ. Egyszerûen szörnyû. Alapvetõen nekem már az is sokkoló volt, hogy ezt a két figurát összeeresztették. Fõleg, ha hozzáteszem, hogy azért általában egy történetben a rossz a jóval harcol, és persze fordítva.
A mélységes döbbenet akkor ért, amikor az alkotók jóformán mennybe juttatták a Predátorokat. Szó se róla, elég vicces, pláne, ha régi filmes élményeinket felelevenítjük, és rájövünk, hogy a Vadász, két hörgés között darabokra cincálta az embereket.

Számomra egyszerûen felfoghatatlan, hogy dollár milliókat tudnak emberek költeni ilyen baromságokra. De ezzel ismét megmutatták Hollywood remekei, hogy a lentél, mindig van lejjebb. Persze, ezzel nem akarom elrettenteni a sci-fi filmek szerelmeseit e film megnézésétõl, de véleményem szerint, hasonló érzelmeket fog kiváltani másokból is ez a mozi.

Jobb, ha nem fröcsögök itt tovább, mert nem szeretnék antikampányt folytatni. Így hát mindenki döntse el maga, hogy mit nyert ezzel a filmmel.

www.educafe.hu

Brieger Éva