(xpress.hu) A legendás Alien-sorozat rajongói számára bizonyára jó hír, hogy kedvenc sorozatuk mostani, DVD-változata a lehetõ legjobb kép- és hangminõségben adja vissza az élményt az egyes részeket mozibemutatói óta. Az Alien-filmek DVD-változatait nagy gonddal készítette a stúdió: minden rész az eredeti filmkópiák alapján újradigitalizált képpel, újrakevert, 5.1-es angol hanggal jelenik meg.

A filmek már önmaguk miatt is helyet kell, hogy kapjanak minden sci-fi és DVD-rajongó gyûjteményében, de az alkotók ezúttal az extrák tekintetében is kitettek magukért! Werkfilmek, rendezõi kommentár, fotógalériák, interjúk, kimaradt, túl rémisztõnek tartott jelenetek teszik teljessé az élményt. De ez még nem minden! A James Cameron által rendezett második rész, az Aliens – A bolygó neve: Halál 17 perccel több izgalmat, látványt és akciót kínál, mint az eredeti mozifilm, ugyanis DVD-n a rendezõ által eredetileg elképzelt, monumentális, 148 perc hosszúságú változat lesz kapható!

Az egyes részek külön-külön is megvásárolhatók, de a gyûjtõk számára készült díszdoboz a négy filmen kívül egy extra, ajándék DVD-korongot is tartalmaz. Az Alien – Nyolcadik utas: a Halál dobozában található második korongon egy külön erre az alkalomra készült több mint egy órás dokumentumfilmet találunk, amelyben megszólal az elsõ rész rendezõje, Ridley Scott (aki személyesen felügyelte a film DVD-átdolgozását), H.R. Giger, a szörnyek “atyja”, valamint a stáb több más tagja.

Alien – egy legenda születése

(xpress.hu) Vajon a csillagok milyen szerencsés együttállásához van szükség ahhoz, hogy egy film – és késõbb egy teljes sorozat – mérföldkõvé váljon a filmtörténelem rögös útján? Az Alien (A nyolcadik utas: a Halál) sikerét valóban hihetetlen szerencse és a véletlenek szinte valószerûtlen összjátéka alapozta meg – de miután ezek az alapok már álltak, kérlelhetetlen szakmai profizmus, páratlanul tehetséges színészek, trükkmesterek és mûvészek együttes, kemény munkája kellett ahhoz, hogy felejthetetlen filmes élménnyé változzon egy tucat-horrornak induló történet.

Az Alien alaptörténetét két fiatal munkanélküli forgatókönyvíró, Dan O”Bannon és Ronald Shusett írta, és álmukban sem gondoltak arra, hogy írásukból (ami akkoriban még a Starbiest – kb. Csillagközi szörnyeteg – címet viselte) “A” kategóriás filmet forgat majd valamelyik nagy stúdió. Õk csak összedobtak egy szokásos rémfilmnek való anyagot és arra számítottak, hogy néhány száz dollárért elpasszolhatják egy témahiánnyal küszködõ független stúdiónak. A sztori ekkor még kissé összefüggéstelen volt, tele logikai bakugrásokkal és untig ismert klisékkel, úgyhogy – magyarán szólva – a kutyának sem kellett. Már egy éve hiába próbálták eladni a könyvet, amikor O”Bannon gondolt egyet és bedobott egy kópiát Walter Hill (a már akkor is jó nevû forgatókönyvíró) irodájába. Hill azonnal lecsapott a könyvre. Késõbb így emlékezett viszsza az esetre: – Lélektelenül megírt, a minimális irodalmi igényességet is nélkülözõ, stílustalan történet volt. Mivel csak úgy hemzsegtek benne a stilisztikai hibák, egyszerûen nem lehetett komolyan venni. Rosszul megírt amatõr munka volt – messzirõl lehetett érezni, hogy alkotói kényszerbõl írták és nem lelkesedésbõl. Nem csoda, hogy elõttem mindenki visszadobta. Ami engem megfogott, az a történet központi problémája volt: hogyan pusztítsunk el egy olyan lényt, amelyet képtelenség úgy megölni, hogy vele együtt ne haljunk meg mi is. Erre a problémára már lehet filmet alapozni.

Hill megvásárolta a történetet: ezer dollárt fizetett érte a fiatal forgatókönyvíró párosnak. Ezek után elkezdték együtt átírni a sztorit. Az eredeti katonai legénységbõl „hétköznapi munkások“ lettek – a stressz, a tanácstalanság, az ismeretlentõl való rettegés és a pánik kevésbé lett volna hiteles, ha felkészült kommandósoknak gyûlik meg a baja az idegenekkel. A korabeli sci-fikbõl ismert csillogó-villogó, steril hatású ûrhajóból teherûrhajó lett, ahol nem szokatlan az eldobott sörösdoboz, a borostás arc és egy kupac mosatlan edény látványa. A legfontosabb változtatás azonban a nõi fõszereplõ megjelenése volt. Az eseményekkel sodródó átlagos nõ, aki a különös helyzetekben mégis megõrzi lélekjelenlétét és megpróbál szembeszállni a legyõzhetetlennek hitt ellenséggel – Ripley alakja mai napig az egyik legerõsebb nõi karakter a filmtörténelemben!

Amikor Hill bemutatta az átírt sztorit a Fox stúdió akkori vezetõségének, azok – tekintettel Hill korábbi munkáira – zöld utat adtak a projektnek, bár még mindig nem hitték, hogy szokványos sci-fi-horrornál komolyabb alkotás születhet. Eleinte kevesebb, mint ötmillió dollárban szabták meg a film költségvetését, amit aztán – a forgatás során – sikerült az alkotóknak tízmillióig feltornázniuk. Természetesen ilyen alacsony költségvetés mellett nem jutott pénz ismert sztárok és neves rendezõk szerzõdtetésére, így csupa kezdõvel kellett beérnie a producerré elõlépett Walter Hillnek. Ez ismét csak azt jelentette, hogy kevés az esély a befektetett pénz megtérülésére…

Hat rendezõ visszautasította a felkérést, hetedikre egy ifjú titánt választottak a feladatra. Ridley Scott neve korábban csak a reklámszakmában csengett ismerõsen, ott azonban nagyon jól ismerték: több mint kétezer látványos, egyedi képi világú reklámfilmet készített. Reklámfilmes tapasztalata késõbb jó alapnak bizonyult a jelenetek optimális ritmusának eltalálásához. Scott egybõl a közepébe vágott. Elvetette az összes korábbi tervet, amit a stúdió trükkmesterei az idegen lények megjelenésérõl készítettek és meglepõ javaslattal állt elõ: kérjék fel H. R. Gigert, a svájci szürrealista festõmûvészt, hogy a már évek óta meglévõ, képes albumban is megjelent fantasztikus képei alapján tervezze meg az idegenek alakját és életterét.

Giger elvállalta a munkát és Londonba utazott, hogy technikusok segítségével megalkossa rémisztõ rajzainak három dimenziós változatát. (Késõbb Giger fantasztikus víziója Oscar-díjat hozott a filmnek, a legjobb látvány kategóriában!)

A fõ szörnyeteg megalkotása volt talán a legnehezebb és legköltségesebb feladat. Úgy kellett felépíteni a gumiruhát, hogy abban az idegent „játszó”, több mint két méter magas nigériai diák, Bolaji Badejo elférjen, és mégis olyan hatást keltsen, mintha a kiálló bordák és légzõcsápok rengetege csipkeszerûen áttetszõ lenne. A ruhát tizenöt különálló darabból illesztették rá a színészre, majd „bedrótozták” a kezektõl függetlenül mozgó testrészeket, csápokat, végül felhelyezték a lény fejét. A szerencsétlen statiszta iszonyatos kínokat állt ki. Órákon keresztül feszült rajta a negyedmillió dolláros jelmez – alig kapott levegõt -, a nehéz sisaktól gyakorlatilag semmit sem látott (olyan volt, mintha egy nagy banánt nyomtak volna a fejemre – mondta), és miután megszabadult a ruháktól, egész testét kék-zöld foltok borították.

Ha belegondolunk, milyen aprólékosan, mennyi energiával és mennyi pénzért készült el a lény figurája, különösnek tûnhet, hogy a filmben gyakorlatilag alig látni belõle valamit – összesen négy apró jelenetben bukkan fel, és legtöbbször csupán másodpercekig látszik. Scott nem elsõsorban a látvány borzalmával éri el a sokkhatást, hanem a thriller és a klasszikus horror legnemesebb hagyományait követve a meglepetés erejével hat a nézõkre – és a színészekre.

A legfinnyásabb kritikusok is elismeréssel szóltak a színészek teljesítményérõl. Többen megjegyezték, hogy ilyen élethû alakítással csak ritkán találkoztak – egyesek a sminkmestert is dicsérték, amiért olyan hitelesen jelenítette meg a rémült arcok sápadtságát. Scott késõbb elárulta, hogy az említett esetekben nem ilyen trükköt alkalmazott. Sokkal egyszerûbben és hatásosabban oldotta meg a problémát. Bár a színészek ismerték a forgatókönyvet, azok a jelenetek, amelyekben felbukkan a szörny, csak elnagyolva szerepeltek a szövegben. Joggal hihették, hogy a trükkök többsége csak az élõ szereplõs forgatás után, a trükkstúdióban kerül a filmbe. Az elsõ Alien legemlékezetesebb jelenetében az idegen az egyik ûrhajós gyomorfalát átszakítva tör elõ, miközben a legénység az ebédlõben ül. A jelenet felvétele elõtt csak azt a színészt avatták be a részletekbe, aki “áldozatul esik” a lénynek – mellére egy ál-mellkast illesztettek, amelybe vért, csontszilánkokat és húscafatokat rejtettek, valamint egy szerkezetet, ami gombnyomásra felszakítja a mûanyag borítást, és sugárként spricceli szét a mû-testrész tartalmát. A jelenet közepén – miközben a többi színész gyanútlanul játszotta a szerepét – váratlanul beindították a folyamatot. A látszólag szétrobbanó mellkas és a szétfröccsenõ, undorító massza látványa megtette a hatását: a mit sem sejtõ színészek közül többen elsápadtak, mások valódi hányingerrel küszködtek, és kivétel nélkül mindegyikük sokkot kapott. A felvétel után percekig nem tértek magukhoz a döbbenettõl, de Scott végre dobozban tudhatta minden idõk egyik leghatásosabb és a film legdermesztõbb jelenetét.

A sorozat következõ darabjai – A bolygó neve: Halál, A végsõ megoldás: Halál és a Feltámad a Halál – megtartották az elsõ rész szellemiségét, képi világát, az eredeti sztorinak köszönhetõen pedig ismét sokkolni tudták a közönséget. Persze nem véletlen, hogy az Alien sorozat a maga mûfajában egyike a legszínvonalasabb szériáknak, hiszen Scott után olyan rendezõzsenik irányították a színészeket a kamerák mögül, mint James Cameron (Titanic, Terminátor), vagy David Fincher (Hetedik, Harcosok klubja)! Öröm lesz egy csomagban látni munkáikat!