Elnyomott politika – Hanyatló állam, gazdaságielit-uralom és kockázat-társadalom az Alien-sorozatban

A közel egy hónapja megjelent Fantasztikus világok c. kötet számomra alapvétel volt, hiszen több szerzőjét is van szerencsém személyesen ismernem. Emiatt sem különösebben foglalkoztam azzal, hogy mi van belül, hiszen tudtam, hogy engem érdekelni fog.
Amikor viszont a kezembe vettem a megvásárolt példányt, nagy örömmel vettem észre, hogy bizony egy ALIEN figura is ott téblábol rajta, minek folyományaként azonnal a tartalomjegyzéknél kötöttem ki, hogy csak illusztrációként került-e oda a nyolcadik utas, vagy szó is esik-e róla?
Hát esik! Filippov Gábor Elnyomott politika – Hanyatló állam, gazdaságielit-uralom és kockázat-társadalom az Alien-sorozatban c. írása arról szól, amit a címe is sejtet és bár még csak a felénél tartok, mindenképpen ajánlom, hogy aki teheti, vegye meg e kötetet!

A szóban forgó írásról a letya.hu-n találtam külön ismertetőt:

Filippov Gábor az Alien sorozaton keresztül vizsgálja a lehetőségeket. Az űrbe kirajzott emberiség valószínű, hogy nem fog függeni egy központi kormánytól, mint ahogy azt sok sci-fi felvázolja. Valami hasonlóra számíthatunk, mint jelenleg a Földön, azaz a jövőben a bolygók kvázi külön “országoknak” fognak megfelelni valószínűleg. Sötétebb jóslatok szerint azonban lehetséges az is, hogy iparáganként fognak szeparálódni a bolygók. Az Alien sorozatból azonban azt is tudjuk, hogy a vadkapitalista törekvéseknek köszönhetően az sem kizárt, hogy egyes nagyvállalatok a törvény felett fognak állni (vagy már állnak most is). A tanulmány ennek vizsgálatával foglalkozik a népszerű sci-fi – horror világában.

A kötet hivatalos ismertetője:

Szuperhősök, varázslók, jedik – sok mindenben különböznek tőlünk. A világok, amelyeket benépesítenek, mégis hasonlóak Földünk társadalmaihoz. E világok társadalmi és politikai kérdéseibe kalauzol el ez a könyv, ami Tóth Csaba A sci-fi politológiája című, nagy sikerű munkájának folytatása.
Hogyan kell megszervezni egy sikeres lázadást az elnyomó Galaktikus Birodalommal szemben? Indokolt volt-e a Trónok harcának Vörös Nászában a szószegő Starkok legyilkolása? Hogyan reagálna Földünk, ha hirtelen idegenek, netán zombik támadnák meg országainkat? E kérdések csak ízelítők azok közül, amelyekről ebben az antológiában olvashatunk.
A kötet tizenöt szerzője – a hazai társadalomtudomány, a közéleti elemzés és a tudományos-fantasztikus újságírás legjobbjai – megannyi izgalmas világba kalauzol el, hogy olyan összefüggésekre mutassanak rá, amelyek könnyen elkerülhették figyelmünket, miközben fénykardok összecsapására, vámpírok és vérfarkasok küzdelmére, vagy éppen Batman pofonjaira figyeltünk.

A szerzők: Ceglédi Zoltán, Filippov Gábor, Földi Bence, Hoffman István, Kisteleki Károly, Lovász Dorottya, Muchichka László, Pintér Bence, Sik Endre, Szabó Zoltán Ádám – Oroszlány Balázs, Tóth Csaba, Török Gábor, Zotter Judit, Zsótér Indi Dániel

Fantasztikus világok - Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 400 oldal
Megjelenés: 2017. április 13.
ISBN: 9789632936710