AVP2 vs AO3 1:0

Itthon az Aliens vs Predator legyőzte Asterixet
Ki gondolta volna, hogy az ártalmatlan, sztárokat felvonultató, minden idők legdrágább európai filmjének számító Asterix az olimpián alulmarad a bevételt tekintve a Halál a Ragadozó ellen premierjével szemben?
Valljuk be, hogy a sok önként jelentkező ellenére, valóban nagyon kevesen hitték, hogy egy minden szempontból nagyszabású, ráadásul európai próbálkozás veszíteni fog egy erősebb B-jellegű szörnydarálós, hentelős mozival szemben. Hogy ez most jó vagy rossz hazai mozis ízlésről tanúskodik, azt nem tudjuk, hiszen mindkét film pocsékra sikeredett (értsd: az emberek a reklámok hatására mentek be a moziba) – bár való igaz, hogy az Asterix a kevésbé értékelhető.
Ennek ellenére, és az alacsonyabb bevétel dacára az Asterix 3-at nézték meg többen Budapesten a premier hetén, hiszen 29.344-en látták, szemben az Alien vs Predator 2 28.335 nézőjével, de utóbbi kevesebb olcsó matinéelőadással bírt, így bevétel szempontjából 30.577 millió – 30.152 millió arányban győzedelmeskedett.
Egyébként február első hete, mint a fenti számadatokból látszik is, bebizonyította, hogy egyszerre két film is tud remek premierbevételeket produkálni – mindkét produkció hazai forgalmazója elégedett lehet.
Forrás: sg.hu

← Előző bejegyzés

Következő bejegyzés →

6 Hozzászólások

  1. Az Ao3 el mehet a francba! Az avp 2-öt szerintem nem is súrolta! remélem lessz majd avp 3!!

  2. door1

    Az AO3 nem nekem való, azt nézzék a kicsik és a szerelmespárok meg a családok ezért is ért el ekkora nézettséget olcsó jegyárral, míg az avp2 kevesebb emberrel több hasznot hozott:D
    Én is várom az avp 3-at(ha lesz)

  3. nessboth

    Nem akarok rosszmájú lenni, de ez nem dicsőség. Mindkét film egy rakás hulladék(mellékesen jegyzem meg, nem tudom mikor jelent meg ez a hír, de a Buapest Top 10-ben már Asterixék vették ét a vezetést). Továbbá a magyar mozinézők ízlését minősíti az is, hogy az a zseniális akció paródia a “golyózápor” itthon nagyot hasalt…
    Amúgy kiállni az AVP2 mellett olyan, mintha egy árulót védelmeznénk.

  4. nessboth

    Zárójeles mondatért bocs, nem aktuális

  5. idegen93

    nessboth ennyi erővel ezt mondhatnánk az Avp 1-hez is de azért mert valakinek tetszik neked meg nem ettől még sem a film sem az akinek tetszik nem áruló.

  6. predator

    Ez a hír nagy pofon lehet az amerikai kritikusoknak, akik úgy lefikázták az AVP2-t a film premierjén ! Bebizonyosodott hogy a nézők a jó kritikusok,akik megnézik a filmet .Az Asterix különben sem érhet fel egy AVP-vel akármilyen rossz isaz!!!

Vélemény, hozzászólás?