Nagyon úgy fest, a Prometheus korbácsolta kedélyvihar nemhogy csillapodott volna az Alien: Covenant-tal, de még sötétebb fellegeket hozott magával. Az már biztos, hogy nem lesz közönségkedvenc, de vajon kell-e annak lennie egy alien filmnek? Sokak még elemzésre sem tartják érdemesek a látottakat, pedig nem attól vagyunk geekek, a popkultúra böfögve habzsoló kölykei, hogy túlkattanó intellektusunk révén csámcsogunk az arra sokszor egyáltalán nem érdemes filmszörnyekről? Spoileres írás következik.

Francba is, kezdjük mindjárt a legvégén. A film története az eddigi legkellemetlenebb szájízt hagyja az emberben, hisz többnyire mindig megkaptuk a happy end-et. Persze, horror lévén a szereplők nagy része általában elhalálozott, de a főhős megmenekült, a szörny legyőzettetett. Kivétel nélkül, az összes részben. Na jó, a harmadik epizódot Ripley sem élte túl, de élete árán purgálta az utolsónak vélt xenomorfot, megakadályozva ezzel a csúnya gonosz társaságot, hogy további rémálmokat szabadítson az óvatlan emberiségre. Világ megmentése: pipa. Gonosz bácsik hoppon maradtak. Ezt én mindenképp pozitív zárásnak konstatálom. Ellenben a film legelejével, ami feltalálta az unhappy beginning fogalmát, és az előző rész sikeres túlélőinek 75 százalékát is hidegre tette a legelső percben.

Roli teljes írása ide klikkelve olvasható…