A:CM – Gamekapocs előzetes

„Hát ez remek. Megütöttük a főnyereményt. Most mi a francot csinálunk? Akkora szarban vagyunk, hogy az nem is igaz.” – Hudson közlegény a Bolygó Neve Halálban pontosan ezekkel a szavakkal illette helyzetüket, miután lezuhant az űrkomp, a Ripley vezette tengerészgyalogos csapat pedig ott ragadt az LV426-on. Együtt éreztünk vele, nem lehetett egy kellemes program az Alienek lakta bolygón kirándulni, mindazonáltal nem lett volna szabad pánikba esni sem.

A Ripley (Sigourney Weaver) vezette Hicks, Burke, Bishop, Hudson, Gorman, Vasquez, és Dietrich katonákból álló csapat a James Cameron rendezte Alien sorozat második részében keményen megszívta, hogy ellátogatott a gyilkos planétára. A Bolygó Neve: Halál-t csak Ripley, valamint (akkor még) Hicks és Newt élte túl, a Sulaco csatahajó teljes legénysége odaveszett a küldetésben. A történetet ismerjük, mindenki látta a filmet, azt azonban eddig legfeljebb külföldi regényekből tudhattuk, milyen események is folytak a második és harmadik film között.

A SEGA és a Gearbox legújabb FPS-ében, az Aliens: Colinial Marines-ben viszont fény derül végre az LV426-on történt további dolgokra. A történet szerint a Cég egy kisebb csapatot küld a bolygóra, hogy kiderítsék, mi történt a Sulaco csatahajóval, és hova tűnt a legénység. Mi ennek a négyfős tengerészgyalogos csapatnak leszünk a tagjai, a többi hasonló játéktól eltérően viszont itt nem lesz központi hős, mindenki ugyanannyi szerepet kap majd a történetben, sőt a sztori előre haladtával specifikus feladattól függően mindig másik katonát kell majd irányítanunk.

„Hadd mutassam be egy jó barátomnak. Ez egy M41A típusú gépfegyver, 10 milliméteres. Felül-alul beépített 30 milliméteres gránátvető. […] Kicsit visszarúg” – hangzott Hicks tizedes gyorstalpalója a filmben, és igen, jól gondoljátok, a filmbéli legendás fegyverekkel kell majd nekünk is csatába indulnunk. Tengerészgyalogosaink elsődleges felszerelése ez az előbbi kis vadállat lesz, ezen kívül viszünk még többféle másodlagos fegyvert (shotgunt, lángszórót, pontlövőt), egy rakat gránátot, és persze egy pisztolyt, végső esetre. A játékban spórolni kell majd a lőszerrel, nem lesz lehetőség felvenni egy-egy ammo csomagot, a muníció feltöltésére csak a kompnál, a tanknál, vagy a katonai raktárakban lesz lehetőség. Hogy egy jó hír is legyen, a stukkerek viszont átalakíthatóak lesznek, valami hasonló barkács módszerekkel, ahogy Hicks szabadult meg puskájának csövétől a filmben.

Nem csak a fegyverek lesznek ismerősek, de visszatérnek többek közt a Sulaco-n is látott hibernáló kabinok, sőt ugyanolyan űrkomppal érkezünk majd mi is a bolygóra, mint amit Ripley-ék is használtak, és ami nem semmi, még a páncélozott APC, és a sárga teherrakodó is vezethető lesz. Az igazi Alien élménynek köszönhetően elfelejthetjük a HUD-ot, a képernyőn nem lesz semmi infó doboz, a töltények száma a gépfegyver oldalán lévő piros számlálóról lesz leolvasható, a környező mozgást pedig a stukkerünkre erősített detektor fogja jelezni.

Ahogy a második bekezdésben már említettük, a négy főszereplő mind különböző, speciális feladatokat tud majd ellátni. Lesz egy nehéztüzelő gunner, egy elromlott ajtókat és lerobbant számítógépeket megjavító hacker, egy barikádot fél perc alatt összehegesztő mérnök, és persze egy felcser, aki a sebesüléseket kezeli. Ha rájuk bármikor szükségünk lesz, csak elő kell hívni a squad command parancslistát, és kérésünkre máris megoldanak minden feladatot.

Az Aliens: Colonial Marines-ben természetesen nem csak a nyers erőszakról lesz szó, a készítők több horror elemet is átültettek a filmből. A szörnyek például kihasználják majd a padló alatti szerelőjáratokat, és a szinte minden termet összekötő szellőzőrendszert, sőt már megerősítették, hogy a híres, elbarikádozás utáni „nyolc méter, hét, már csak hat – de hisz az már idebent van – mi az ördög… uram isten!” jelenet is szerepelni fog a játékban. És ha egyedül félnénk megmérkőzni a dögökkel, akkor a csatába bármikor csatlakozhat pár barát, átvéve a számítógép által irányított karakterek irányítását. Co-op módot osztott képernyőn ketten, interneten pedig négyen tolhatunk, a kidolgozott netkódnak köszönhetően pedig nem lesz gond, ha valaki megszakad, mert annak karakterét akkor a gép fogja tovább kezelni.

Ellenfeleink között (egyelőre úgy tudjuk, hogy) nem lesz semmi új. A Bolygó Neve: Halálban szerepelt összes aliennel szembe kell majd néznünk, lesznek arcmászók és harcosok, de egyszer bekeveredünk majd a fészekbe is. A királynő meghalt a filmben, egyelőre nem tudjuk, hogy milyen ötlettel fogják őt pótolni, de halkan megjegyezzük, hogy illene, elvégre nélküle nem teljes a faj.

A rettegés valamikor 2008. végén indul útjára Playstation 3, Xbox 360 és PC platformokon, bár ez utóbbi még nem száz százalékig biztos, de igen nagy rá az esély. Cikkünk a Game Infomer magazin márciusi számának nyomán készült.

Aliens: Colonial Marines
Kiadó: SEGA, Fejlesztő: Gearbox Software
Platform: PS3, Típus: FPS

Forrás: gamekapocs.hu