A Dark Horse 2014-es, négy minisorozatból és egy one-shotból, összesen 17 füzetből álló története ügyesen használja fel a Prometheus rejtélyeit, és ugyan egészen más kérdéseket boncolgat, de kenterbe veri az Alien: Covenantot.

A crossoverek jóval kevesebbszer sülnek el jól, mint szeretnénk, egy hármas crossover pedig gyakorlatilag borítékolhatóan eget rengető baromság lesz. És ha még hozzáveszzük azt is, hogy az alien- és predator-sztorik lényegében mind ugyanazok (a dögök kinyírnak mindenkit és a dögök kinyírnak mindenkit), akkor beláthatjuk, hogy címenként is csak akkor lesz jó egy-egy történetük, ha izgalmas és eredeti a körítés. A Prometheus pedig annyira nagy katyvasz volt, telis-tele logikai ellenmondásokkal, hogy alapként tisztességesen felhasználni bizony elég nagy feladat.

Nyilván ezek a füzetek nem tartoznak a kánonba, de az új film után eljutottunk odáig, hogy azt hiszem, megengedhetjük magunnak, hogy a baromságokat kihajigálva ízlés szerint válogassuk össze a nekünk tetsző kánont – az Alien: Covenant mehet is a kukába. A Prometheus jó része is, bár nagyon sajnálom, hogy elszúrták, mert az alapötlete és a hangulata egészen különleges, és ha nem pakolják tele a szörnyes marhaságokkal és a kóla meg kukorica mellé böfögött, okosnak tűnő ostobaságokkal, akkor még jó is lehetett volna.

Lakatos István teljes ismertetője itt folytatódik…