A Lost készítője írja át az új Alien-mozifilmet

Úgy tűnik, hogy a Lost egyik fő írója, Damon Lindelof a sorozat végeztével is kapós marad, hiszen maga Ridley Scott kérte fel, hogy írja át következő filmjének, az Alien előzménysztorinak a forgatókönyvét.

A Deadline értesülései szerint a Lost című tévésorozat kreatív vezére, Damon Lindelof kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy írja át a tervezett Alien (Nyolcadik utas: a Halál) előzményfilm forgatókönyvét, melyből Ridley Scott fogja leforgatni a filmet. Lindelof a sorozat befejezése óta persze nem volt munkanélküli, hiszen Alex Kurtzmannal és Roberto Orcival együtt a Star Trek második részének szkriptjén is dolgozik. Sőt, a duó másik filmjébe, a Jon Favreau által rendezett Cowboys and Aliens-be is besegített.

Damon Lindelof természetesen a gyermekkori rajongása ürügyén vállalta el Jon Spaihts már elkészült forgatókönyvének átírását. A nagy kérdés csak az, hogy az ötödik Alien-film vajon Ridley Scott következő projektje lesz-e, vagy a rendező addig még rendez mást is… (sg.hu)

← Előző bejegyzés

Következő bejegyzés →

13 Hozzászólások

  1. Danny

    Na, akkor ezek szerint nincs esély, hogy meggondolják magukat az előzménykedéssel kapcsolatosan. :S De bírtam a Lostot, legalább a forgatókönyv valószínűleg jó lesz.

  2. idegen93

    Ja ja…Sajna marad az előzmény film…De ha ugyan az írja a forgatókönyvet mint a Lost-ot akkor nem lehet majd olyan rossz.

  3. garrett

    Logikus, következetes történetfelépítést, életszerü helyzeteket, meg reális emberi viselkedést ezek után nem várok a történettől… a Lostból kiindulva

  4. predator

    Őszintén megvallva én nem nézem/néztem a Lostot,de attól még írhat jó forgatókönyvet Lindelof. Remélem jó lesz, az előzmény film dacára is!

  5. lindelof jó író, jól kezeli a karaktereket, és érdekes, izgalmas helyzeteket tud teremteni, csak megoldást nem szívesen ad semmire /lásd lost! :)/.
    de itt ugyebár egyrészt ridley bácsi bábáskodik a film felett, másrészt /mivel előzmény/ a végét tudjuk, úgyhogy nem félek, jó kis filmet fognak összehozni!

  6. garrett

    1. és 2. szezont néztem ha jól emléxem végig, a 2.nál untam rá a sok érelmetlenségre (az első még tetszett is :) ). Legyen igazatok és remélem jó sül ki belőle, és nem sületlenség lesz olykor, mint számomra volt a Lost olykor-olykor.
    igazad van… azért Ridley mégis ott van.

  7. Danny

    Hát jó de a Lost egy sorozat volt, ez meg csak egyetlen egy film, nemlehet szerintem annyira túlbonyolítani.
    Egyébként meg jobban örülnék ha Ridley jó messzire lenne ettől a filmtől, fogalmam sincs miért kellett ennyire erőltetni az előzményeivel együtt. Mi rá a garancia, hogy 30 év múlva is ugyanolyan jól vissza tud illeszkedni ebbe a világba? Pláne, hogy emlékezetem szerint ebben a harminc évben még a sci-fi műfaj közelében sem járt…
    De fő az optimizmus! :)

  8. garrett

    lassan ott tartunk, hogy örüljünk, hogy film lesz.. bármilyen is :)

  9. T-800VZ

    Engem hidegen hagy a Lost,csak az a lényeg hogy milyen lesz az Alein 5.

  10. T-800VZ

    Javítok:Dannyvel értek egyet,bár R.Scott jó rendező, de számomra is rejtély hogy milyen lesz tőle az Alien 5. kiváltképpen hogy sok a hezitálás a film elkészítésénél.

  11. Sajnos itt is valószínűleg érvényesülni fog az a séma, miszerint az előzményfilm azon túl, hogy technikailag sokkal látványosabb lehet, de a történet is “szaftosabb” kell hogy legyen. Egy kuicsit jobban örülnék annak, ha az alienek nem a földön járnának, mert egyrészt valljuk be: jártak már eleget az AvP filmekben, másrészt aki az ilyen filmeket lelkesen nézi, az nem igazán szeretné összefésülni a történelmkönyveket a scifi-vel. Egy gondolat azért a miért nem születtek az erdőben más egyéb alien-animál hibridek. Nem hiszem, hogy sokat dobott vola a történeten, ha mondjuk alien-fülemüle, alien-hangyászsün lények járták volna a városka utcáit. Már az is eléggé kiábrándító volt, amikor a mi kis idegenünk az AvP-ben pumpálta a terhes nők szájába a csemetéit, amik szempillantás alatt kikeltek, és garázdálkodni kezdtek. (kicsit olyan, mint a szörnyecskékben, de az legalább vices volt már legalábbis gyermekfejemmel annak tűnt) A vizivilágos elgondolás -már ha júl olvastam egy másik hírben- nem tűnik rossznak. Nekem kicsit idegen, de abból még akármi is lehet. Nem bánnám, ha az Alien megmaradna aliennek, már csak azért, mert egy faj ragaszkodjon a fajtája főbb jellemzőihez, még ha gazdatestenként asszimilálkódik is. Ez az elefántszerű lény mint transzporttest nem is volna elvetélt ötlet… Ezúton is elnézést mindenkitől, hogy belekontárkodok egy közösség hétköznapjaiba, de a Google ide vezérelt. Egyet azonban ne felejtsünk. a fejlődés vezérlőmotorja az, hogy a filmgyárak sok pénzért még több pénzt akarnak, ami nem arról szól, hogy a kultikus rajongók igényeit kiszolgáljuk. Nagy látvány, giccs, sok reklám, osztan két év múlva majd azon kapjuk magunkat, hogy Zsákos frodó fog küzdeni az Alienek ellen a morgul völgyben.

  12. Remélem az emberi faj nem szerepel a filmben:)

  13. kuniyoshi hattori

    Remélem nem szúrják el mert pl az avp 1 nem volt nagy duranás.De ez az elözmény sztori tetszik és szerintem emberi fajal leszXD mert úgy az igazi véleményem szerint.Már nagyon várom.

Vélemény, hozzászólás?