Ez a sci-finek álcázott rémfilm aljasul profi munka. Dramaturgiája és látványeffektusai olyan biztonsággal hatolnak el tudatalattink archetípusos félelmeihez, mint ahogy a filmbéli szörny juttatja lárváit az élő ember belsejébe. Nemcsak az állatvilágból ismert ugyanis – például a fürkészdarazsak szaporodási módjaként – a gazda-organizmust elpusztító élősködő, de az emberi komplexusok egyik legiszonyatosabbjaként, a testünkbe fészkelt nemkívánt terhesség, rákos daganat, vagy a belülről uraló Gonosz képében konkretizált szorongásként is. A filmbéli Gonosz – a Szuperszörny – egyébként már régi ismerősünk A nyolcadik utas: a halál című filmből, melynek e mostani „halálos” film a folytatása. S – mint minden folytatás, úgy ez is – megpróbál „rátenni még egy lapáttal”, ami néha sikerül, de többnyire nem. A film – „kalandosságát” színesítendő – némi akciófilm-imitációt is bevet egy tucatnyi tengerészgyalogos segítségével, de a néző szempontjából ez mindössze annyi tanulsággal szolgál, hogy 1. a huszonegyedik században az emberek talán még primitívebbek lesznek, mint ma; 2. a legaberráltabb nők előtt nyitva áll majd a tengerészgyalogos pálya is; 3. ezek a buta és aberrált emberek majd arra lesznek jók, hogy mindenféle gonosz sárkánnyal feletessük őket, kvázi-áldozati ajándékként. Aztán ebben a filmben már nem macska szerepel Mit-sem-sejtő Ártatlan Lényként, hanem egy ennivalóan pisze, Nyuszi nevű kislány, ami azért elég elcsépelt fogás, és ráadásul egyáltalán nem növeli a feszültséget, mert míg a macskáért aggódhatunk, addig Nyusziról azonnal tudható, hogy bármi történhet, ő maximum csak egy kicsit maszatosabb lesz, de amúgy a haja szála sem fog görbülni. Végül: egy szörny helyett most több tucatnyival kell hőseinknek szembenéznie, ami ugyancsak nem okoz a filmben minőségi változást.

Ami azonban ismét csak megdöbbentő: ahogy a szörny „ki van találva”! Először is: alakja szinte sohasem érzékelhető teljes egészében, ami nagyban képes fokozni a néző rettegését, hisz éppen az Ismeretlen, a Valami, az Alaktalan az, amitől az ember legjobban fél. Másodszor: lárvaállapotainak alakváltásai révén egyszerre képes hasonlítani szinte az összes olyan lényre, melyet pszichénk automatikusan az Alvilággal hoz összefüggésbe, s ezért iszonyodik tőle: pókra, polipra, gyíkra, skorpióra és a mitológiák sárkányára. Ráadásul teste fémszerűen elpusztíthatatlannak látszik, s iszonyúan univerzális ragadozó-szája ragacsos nyálat és pusztító mérget fecskendez.

A Szent Antal megkísértését ábrázoló képek keveréklény-szörnyei mindenesetre gyenge amatőrök lehetnek csak mellette. Korunk, úgy látszik, lényegesen többet tud a „minden megtörténhet”-érzéséről, a Káosz jellemezte démonikusról, a tűzzel-füsttel-gőzzel sziszegő fém-pokolról. És csak erről. Ez ebben a filmben a legiszonyatosabb.

Láttuk még – A bolygó neve: Halál | Szemadám György | 1988 | filmvilag.hu